Belföld

Tömegbaleset a Dózsa György úton – nem találtak féknyomot

Továbbra is vizsgálják, mi vezethetett másfél héttel ezelőtti Dózsa György úti tragédiához. A rendőrök még mindig tanúkat hallgatnak meg, begyűjtötték a környék térfigyelő kameráinak felvételeit, elszállították a roncsokat, amelyeket igazságügyi műszaki szakértő vizsgál, pontosabban felméri a kocsik műszaki állapotát:

    • ellenőrzi a fék, a kormányberendezések és a gumiabroncsok állapotát
    • a helyszíni szemle rajza, mérései és fényképei alapján megállapítja, történt-e olyan manőver, amellyel a sofőrök megpróbálták elkerülni az ütközést
    • hagyományos számítások mellett egy speciális szoftver segítségével rekonstruálja a balesetet 3D-ben

A vizsgálatot nehezíti, hogy a járművek annyira összetörtek, hogy az alkatrészek több tíz méterre szétrepültek, illetve a tűzoltóknak szét kellett vágniuk a Citroënt, hogy kiszabadítsák az utasokat.  “A katasztrófavédelem munkatársai csak a legszükségesebb részekhez nyúltak hozzá, és azt is precízen dokumentálják, így a kirendelt műszaki szakértő később láthatja ezt és ez alapján vissza tudja vezetni a baleset utáni közvetlen állapotot” – mondta a BRFK közlekedés-baleseti osztályának vezetője a Zsaru magazinnak.

A Mercedes sofőrjével kapcsolatban Jámbor Zoltán Frigyes alezredes elmondta: őt már kihallgatták, és azt mondja, a Váci útról fordult rá a Dózsa György útra és a Hősök tere felé tartott. Szerinte nem kellett lassítania, mert zöld volt a lámpa. Már a kereszteződésben járt, amikor észrevette a szemközti sávból kanyarodó autót.

Azt állítja, padlóféket nyomott, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A helyszínen nem találtak féknyomot, de a rendőrség szerint lehetséges, hogy ilyen rövid idő alatt a “fékrendszer még nem tudta kifejteni a hatását”.

Hogy a sofőr próbált-e fékezni, szakértő fogja kideríteni, ahogy azt is, a férfi milyen gyorsan haladt. Azt már tudják, hogy egyik sofőr sem ivott.

Amennyiben jelentősen túllépte az útszakaszon megengedett 50 km/h-s sebességet, vizsgáljuk majd, hogy a megtévesztő sebesség elve érvényesül-e.

Az ügyben továbbra is ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozás.

Ahogy arról beszámoltunk, a tragédia május 15-én délután történt. A körülményekről a rendőrség akkor annyit közölt, hogy két autó karambolozott a Kassák Lajos és a Dózsa György út találkozásánál, és az egyik jármű az ütközés erejétől belerohant a buszmegállóba.  A szemtanúk arról számoltak be, hogy a fehér kabrió nagy sebességgel rohant bele  a másik, éppen kanyarodó Citroën oldalába, amely így a várakozók közé csapódott. A balesetben a Vízművek két munkatársa vesztette életét.

A kabrió sofőrje a történtek után több lapnak is nyilatkozott és azt mondta, mérhetetlenül sajnálja, de vétlennek érzi magát, a balesetben nem ő hibázott, a másik kocsinak kellett volna megadnia az elsőbbséget. Boszorkányüldözésről” beszélt. M. Richárd úgy nyilatkozott, hogy bár szerinte nem ő a felelős, segíteni szeretné az áldozatok családjait.  Mint írtuk, a férfi a kecskeméti maffiaper egyik elítéltje.

Korábban úgy tudtuk, az egyik fiatalembert a megállóban várakozva érte a halál, de időközben  kiderült, a hatalmas ütközéstől repült ki a járműből, és úgy vesztette életét szinte azonnal. A cikkből kiderült, hogy

kezdetben a rendőrök is így gondolták, az adatgyűjtéskor ugyanis a szemtanúk azt mondták, hogy az áldozat velük várakozott a megállóban. Az egyik egyenruhásnak gyanús lett, hogy a Citroën mindkét utasa a Vízműnél dolgozik. Elmentek a cég telephelyére, és megnézték a kamerafelvételeket, amelyeken látszott, hogy hárman hagyták el a helyszínt a kocsival.

A 23 éves fiatal az eddigi adatok szerint a jobb hátsó ülésen ült, a másik áldozat, 37 éves kollégája pedig előtte. A 45 éves sofőrt súlyos állapotban vitték el a helyszínről, ahogy a kabrió 39 éves vezetőjét is. A megállóban várakozók közül egy 62 éves asszony szintén súlyosan megsérült, egy 18 és egy 66 éves nő pedig könnyebben

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik