Belföld

Ferencváros nem akarja bezáratni a Budapest Parkot

A Budapest Park lehetséges bezárásáról vasárnap este írt az Index, mivel újra előkerült az a javaslat, amiben Pál Tibor MSZP-s önkormányzati képviselő új funkciót adna a területnek az ősztől tavaszig. Egészen pontosan P+R parkolót javasol a Budapest Park helyén, amikor éppen nincsenek koncertek. Idén a április 27-én tartották az első koncertet, és a szezont szeptember 16-án Dj Bobóval zárják.

Pál Tibor kérdésünkre azt mondta, nincs semmi baja a Budapest Parkkal, és szerinte

össze lehet egyeztetni a két funkciót. 

Mármint szerinte a főváros tulajdonában lévő területet tavasztól őszig szórakozóhely, a felsőoktatási intézmények hivatalos évnyitóját követően pedig parkoló lehetne. Pál pontos dátumot egyelőre nem tudott megnevezni, de kiemelte, hogy nyolc hónapig most kihasználatlan a terület. Konténereket tárolnak ott a szezon kívüli időszakban, és szerinte igenis szükség van egy parkolóra, hiszen a környező bevásárlóközpontok parkolói nem tölthetik be a funkciót. A Művészetek Palotája alatti mélyparkoló sem megoldás.

Az Index cikkében felvetődött, hogy le kéne betonozni a területet, amit aztán fel kéne bontani minden nyáron, és ez óriási plusz munkával járna. Pál Tibor a kivitelezés lehetőségeire nem tudott kitérni, és kérdéses, hogy mennyire lenne okos ötlet a könnyebben eltávolítható murvával felszórni a helyszínt.

A Budapest Park kérdésünkre közölte, hogy nem új javaslatról van szó, találkoztak már a parkoló ötletével. (Pál valóban már évekkel ezelőtt felvetette ezt.) Szerintük ésszerűtlen a felvetés, semmi értelme lebontani, majd visszaépíteni szezononként a koncerthelyszínt, mert csak hónapok alatt lehetséges az átépítés. Velük egyelőre nem tárgyaltak az illetékesek, a fővárossal van szerződésük,

de nyitottak a párbeszédre. 

A IX. kerület polgármesterét, Bácskai Jánost is megkerestük, aki elmondta a 24.hu-nak, hogy hivatalból továbbküldték a főváros vezetésének az interpellációt,

de a polgármester válaszában leírta, hogy nem támogatja a javaslatot. Az önkormányzat közleménye szerint a polgármesternek sem szándéka, sem lehetősége nincs arra, hogy a Budapest Park helyén parkoló legyen.

Az MSZP-s képviselő kérdésére az ilyen ügyekben döntési kompetenciával rendelkező főváros adja meg a választ. A további kérdéseinkre szintén azt a választ kaptuk, hogy a főváros mint a terület tulajdonosa és működtetője dönthet.

Vagyis egyelőre úgy tűnik, hogy egy lufiról van szó, amit Pál Tibor MSZP-s képviselő fújt nagyra, és nincs szó a Budapest Park bezárásáról. Az ezzel kapcsolatos hírek után nem sokkal, már egy Facebook oldalt is csináltak, amiben kiállnak a Budapest Park mellett.

Tarlós István főpolgármester közleményében szintén cáfolta, hogy hogy ellehetetlenítenék a Budapest Parkot. Korábban voltak P+R parkoló kialakítására vonatkozó tervek a Soroksári és Gubacsi út között, de már kikerültek a programból.

A sajtóból értesültünk a Rákóczi híd környéki vitáról a Budapest Park vonatkozásában.
Bár 2010 óta sokkal több P+R parkoló épült, mint előtte, és ezt a munkát folytatni kívánjuk, de a Főváros, illetve a BKK a Rákóczi híd pesti hídfője térségében jelenleg P+R parkoló kiépítését nem tervezi. A kérdéses helyszín az IKOP P+R listájában nem szerepel, és egyéb szerződés alapján sem végzünk ott előkészítést.
Korábban voltak tervek a hídfő térségében, a Soroksári út és a Gubacsi út közötti területen P+R parkoló létesítésére, azonban azok a terület egyéb, kulturális célú hasznosítása miatt kikerültek a programunkból.
A Főváros nem kívánja csorbítani, vagy elvenni az adott helyszínen a fiatalok jelenlegi szórakozási lehetőségét.

Ezzel egy időben az MSZP-ből Horváth Csaba és Pál Tibor közös sajtótájékoztatót tartottak, ahol cáfolták, hogy parkolót csinálnának a Budapest Parkból. Bár Pál korábban még összeegyeztethetőnek találta a két funkciót, most úgy fogalmazott, hogy ő csak tisztázni akarta, mi lesz a területtel, elvégre a Budapest Park szerződése 2019-ben lejár a fővárossal. Az önkormányzati képviselő azt mondta, hogy a terület tulajdonosaként a főváros tavaly még a budapesti olimpiára készülve villamos-végállomást tervezett a szórakozóhely területére. Most, hogy nem lesz olimpia újra javaslatot tett, az eredeti szabályozási tervben ugyanis P+R parkoló létesítése szerepel a területen, A sajtótájékoztatón hangsúlyozták, hogy

az MSZP számára értéket jelent a Budapest Park, és minden erejükkel meg fogják akadályozni, hogy bezárják a szórakozóhelyet.

Gerendai Károly, a Budapest Park üzemeltetője szintén értetlenül áll az ötlet előtt, ha esetleg lebetonoznák a területet, olyan óriási többletköltség keletkezne, hogy finanszírozhatatlan lenne a Park.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik