Budapest, 2017. március 16.
A Magyar Szocialista Párt (MSZP) miniszterelnök-jelöltje, Botka László kampányplakátja a Kispesti Centrum Áruház parkolójában tartott sajtótájékoztatóján 2017. március 16-án. Tegyünk igazságot! szlogennel országos politikai kampányt, országjárást indít az MSZP.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Belföld

Az MSZP együttműködne az LMP-vel

24.hu
24.hu

2017. 05. 22. 08:11

Korábban a témában:

A Magyar Nemzet információi szerint az LMP hiába jelentette már ki számtalanszor, hogy nem működnek együtt az MSZP-vel a választásokon, a szocialista párt újrapróbálkozik a háttérben. A lap úgy tudja, hogy nemrég „régi motorosok” között emlegetett Szekeres Imre négyszemközt próbálta meg rávenni az LMP egyik vezető politikusát az együttműködésre. A kérésre azonban nemleges válasz érkezett.

Hiába áll az Botka miniszterelnök-jelölti programjában, hogy “nem szerepelhetnek a szocialisták 2018-as országos választás listáján a Fideszt kétharmados győzelemhez juttató politika megtestesítői”, a lap információi szerint az MSZP hétvégi választmányán már visszavett ebből a kommunikációból.

Az MSZP-ben amiatt is nagy az aggodalom, hogy Botka erős jogköröket szeretne magának, miután szombaton hivatalosan is megválasztják miniszterelnök-jelöltnek. Egyrészt felállítaná az Országos Választási Bizottságot a párton belül, aminek vezetője ő maga lenne, másrészt beleszólási jogot kér a 106 egyéni jelölt kiválasztásánál és az országos lista felállításánál. A lap forrásai szerint ezek a jogosítványok az alapszabályokkal ellentétesek, így többek értelmezésében Botka teljhatalmat akar magának.

Az aggodalmak azonban egyelőre csak burkoltan jelentek meg, a lap úgy tudja, a legtöbben még kivárnak, több forrás is úgy véli, Botka az egyetlen, aki az MSZP miniszterelnök-jelöltje lehet, így már emiatt sem merik kritizálni.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.