Belföld

Az állatvédő odaviszi a halott gólyát az áramszolgáltató épülete elé

Megírtuk, hogy halálos áramütés érte a dömösi gólyát, Zoknit – egy középfeszültségű oszlop alatt találtak rá. Márton András, a Fióka és Madármentés vezetője egynapos kora óta nevelte a madarat, ő mentette meg, miután kipottyant a fészekből. A férfi Facebookon azt írta, “egy hét múlva lett volna egyéves, egész Dömös szerette, vigyázta, egy ország ismerte őt. Élhetett volna meg évtizedekig, tucatnyi kis gólyát nevelve”.

A civilszervezet vezetője egyértelműen az energiaszolgáltatót teszi felelőssé, és a bejegyzésben követeli, hogy a vezetékeket szigeteljék, illetve vigyék a föld alá. Fokozottan védett madarak – nem csak gólyák – szenvednek nagyon gyakran halálos áramütést Magyarországon. Dömös közepén 100 méteren belül 4 veszélyes oszlop áll egy Natura 2000-es területen.

Márton András a hvg.hu-nak azt mondta, az E.ON már hétfőn délelőtt felkereste őt, az áramszolgáltató embereivel végigjárták a helyet, ahol az áramütés érhette Zoknit. Az állatvédő arról is beszélt, hogy körülbelül két hét múlva fog kikelni 5 gólyagyerek, ezért minél hamarabb gólyabiztossá kellene tenni a a veszélyes oszlopokat. Két megoldás van:

  • kizárni az áramütés lehetőségét,
  • megoldani, hogy ne akarjanak a madarak az oszlopokra szállni.

Az E.ON-nal abban állapodtak meg, hogy az utóbbi megoldást alkalmazzák átmenetileg, egy kúp forma ráépítmény kerül a villanyoszlopokra az idei évre, a gólyák afrikai elvonulásáig.

Egyeztettek a végleges megoldásról is, Márton András szerint ez csak az lehet, ha föld alá kerülne a hálózati rész. Hozzátette, látja a szándékot az E.ON oldaláról, de nem tesz le arról a tervéről, hogy odamegy az áramszolgáltató budapesti központjához, és magával viszi a halott gólyát, hogy

a saját szemükkel láthassák a cég emberei.

A felhívását Facebookon is közzéteszi majd, mert elfogadhatatlannak tartja, hogy egyes adatok szerint évente 170 ezer madár halálát okozzák a villanyhálózatok. Ha valakinek ez nem tetszik, odajöhet majd gyertyát gyújtani.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik