Belföld

Nyereségvágyból ölt a csepeli nő gyilkosa

Indítványozza az ügyészség a csepeli gyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását. A Fővárosi Főügyészség csütörtöki tájékoztatásából kiderül: a férfi valóban késsel támadt az 57 éves asszonyra és miután végzett vele, magához vette az értékeit. Épp ezért minősített – nyereségvágyból elkövetett – emberölés a gyanú ellene.

Korábban a 24.hu úgy értesült, a tettes elvágta áldozata torkát, majd elvitte a laptopját és a telefonját.

Ahogy arról beszámoltunk, pénteken nem sokkal háromnegyed 11 előtt kapták a rendőrök a bejelentést, hogy a Völgy utcában, egy ház első emeletén holttestet találtak. Úgy értesültünk, hogy a gyilkosság történt, a tettes átvágta áldozata torkát. A rendőrség nem sokkal később megerősítette az értesülést és azt közölte, hogy emberölés miatt nyomoznak.

Szombaton már tudni lehetett, hogy a nyomozók egy férfiról kérdezgették a lakókat, illetve az áldozat szomszédjait, vasárnap pedig felhívást is közzétett a Budapesti Rendőr-főkapitányság, miszerint egy 28 éves fiatalembert gyanúsítanak, K. Lászlót, aki ellen körözést adtak ki.

A férfi – akiről úgy tudjuk – szexuális bűncselekmények elkövetéséért ült már – szerdán adta fel magát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik