Belföld

Jogerősen pert nyert Dobrev Klára cége Lázár János ellen

Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára (Array)
Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára (Array)

A bíróság szerint jogerősen hazudott Lázár János, amikor az Európai Bizottságnak írt levelében azt állította, hogy az Altus Zrt. összefüggésbe hozható az olajmaffiával – mondta el csütörtöki sajtótájékoztatóján Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója. Lázár Jánost a bíróság arra kötelezi, hogy kérjen bocsánatot.

Gyurcsány Ferenc, volt miniszterelnök felesége egy másik, aktuális üggyel kapcsolatban elmondta, hogy Lázárnak rendelkezésére áll minden dokumentum az EMIR-rendszert (Egységes Monitoring- és Informatikai Rendszer) illetően megvédje Magyarország érdekeit. Ahogy azt a 24.hu megírta, a kormánynak 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak (EB) az európai uniós pályázatok nyomon követését szolgáló EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések miatt. Tájékoztatásuk szerint az Európai Unió súlyos szabálytalanságokat állapított meg nyolc, 2003 és 2009 között megkötött szerződés ügyében. ” A vizsgálatok során kiderült, hogy a felelős állami szervek a Welt 2000 Kft. részére a közbeszerzési szabályokat súlyosan megsértve, a magyar állam érdekeivel ellentétes módon juttatták el üzleti köröknek annak az informatikai rendszernek a működtetését, amely 12 ezer milliárd forintot kezelt” – fogalmaztak. Lázár János a 24.hu cikke alapján tett feljelentést.

A Miniszterelnökség saját közlése szerint a projektet kilenc audit, azon belül az Európai Bizottság is vizsgálta, és a mostani audit semmilyen új infót nem tartalmaz. Dobrev tudomása szerint a jelentés egyetlen része sem tartalmaz olyan megállapításokat, amelyek bármiféle szándékos károkozásra, csalásra, lopásra vagy korrupcióra utalnának. Hozzátette, hogy Lázárnak csak elő kellene vennie a fiókból a megfelelő dokumentumokat és megvédeni a magyar érdekeket. Ráadásul a 18 milliárdos kifizetés közel kétharmada 2010 után keletkezett, tehát az Orbán-kormány politikusai ellenőrizték a szerződéses kereteket. Ha felmerült volna valamilyen gyanú, hogy nincs minden rendben, kivehették volna az uniós elszámolásból.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik