Belföld

Dózsa György úti tömegbaleset – most is van rendőrségi ügye a kabriósnak

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 05. 16. 09:47

Egyelőre nem hallgattak ki gyanúsítottként senkit a Dózsa György úti tömegbaleset kapcsán – derült ki a Budapesti Rendőr-főkapitányság 24.hu-nak küldött válaszából. Mint írták, büntetőeljárás indult, de a körülmények tisztázása még folyamatban van. Bővebb tájékoztatást – tekintettel a nyomozásra – nem kívánnak adni.

Hivatalosan tehát továbbra is annyit tudni, hogy a két kocsi a Dózsa György út és a Kassák Lajos utca találkozásánál karambolozott, és az ütközés erejétől az egyik jármű belecsapódott egy buszmegállóba.

Korábbi, helyszíni információk szerint a fehér kabrió nagy sebességgel rohant bele – vélhetően áthajtva a piros lámpán – a másik, éppen kanyarodó jármű oldalának.

Fotós: Schultz László tű.ftörm. / FKI

A balesetben két embert vesztette életét, egy 23 éves fiatal és egy 37 éves férfi, öten pedig megsérültek. Előbbi áldozat életéért hosszasan küzdöttek a mentők a helyszínen, próbálták újraéleszteni, de hiába. A férfi pedig később, a kórházban halt meg. Úgy tudjuk, a második áldozat egy kisgyermekes apuka, aki éppen munkából tartott hazafelé.

Úgy tudjuk, a fiatal a megállóban tartózkodott, a másik áldozat annak a kocsinak az anyósülésén ült, amelybe belecsapódott a fehér Mercedes.

Fotós: Schultz László tű.ftörm. / FKI

Mint azt megírtuk már hétfő este, értesülésünk szerint a kecskeméti maffiaper egyik elítéltje vezette a kabriót.

Ő két másik férfival ült a Mercedesben, de csak őt vitték el a mentők a helyszínről. Úgy tudjuk, a feje erősen vérzett, illetve megsérült a keze is. Információink szerint az éjszakai órákban fogta csak fel, hogy mi is történt. Úgy értesültünk, a férfi autókkal (is) üzletelt, így gyakran cserélgette kocsijait.

Úgy tudjuk, a férfi barátnőjénél volt a balesetet megelőzően, a társaság egy XIII. kerületi címről indult el.

Információnk szerint most is van folyamatban ellene büntetőeljárás  miatt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Orbán, Merkel (orbán viktor, merkel, )
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.