Belföld

Egy “fideszes tanár” felel gyerekek pénzének eltűnéséért

Eltűnt az V. kerületi Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium diákjait támogató alapítvány pénze, aminek nagy része a diákok szüleinek támogatásából jött össze – írja a hvg.hu. A lap forrásai szerint a pénz eltűnéséért az iskola egyik tanára, K. András felel, akit csak “fideszes tanárként” emlegettek, mivel a kormány egyik embere a kerületben.

Amikor a több milliós összeg eltűnt, a napközis tanár hirtelen elment szabadságra.

A diákoknak és a szülőknek nem szóltak arról, hogy nincs meg az alapítványi pénz, sőt a tanárokkal aláírattak egy titoktartási nyilatkozatot, nehogy kiderüljön a dolog.

A tanár áprilisban tűnt el az iskolából, a tanárokat pedig egy értekezletre hívták össze, ahol a lap forrásai szerint az igazgató jelentette be a pénzzel való visszaélést, viszont nem mondta ki, melyik tanár érintett az ügyben. Viszont erre nem is volt szükség, hiszen “mindenki tudta”, kiről van szó, hiszen az említett férfi kezelte az alapítványi ügyeket. Ezen az értekezleten közölték, hogy a “fideszes tanár” már nem lesz benn az iskolában a tanév végéig, “megkérték, hogy vegye ki a szabadságát”.

A lap informátorai elmondták, az értekezleten írattak alá a tanárokkal egy olyan titoktartási nyilatkozatot, amiben benne volt, hogy senkinek sem beszélhetnek az elhangzottakról. Az egyik forrás meg is jegyezte, hogy biztosan féltek, nehogy kitörjön a botrány a pénz eltűnése miatt.

A tanár az V. kerületi Belváros-Lipótváros Önkormányzat honlapján is szerepel, a vagyonnyilatkozata is elérhető, mivel a Fidesz-KDNP által delegált bizottsági tag, ráadásul éppen a Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottságban. Az iskolában egy napközis csoportot vezetett, viszont a lap forrásai szerint ennél sokkal nagyobb hatalma volt, például az igazgató és az igazgatóhelyettes távollétében őt kellett keresni a felmerülő ügyekben.

Pontosan nem tudni, mennyi pénz tűnt el az alapítványtól, de állítólag több millió forintról is szó lehet. A lap végül elérte a “fideszes tanárt”, pénteken reggel pedig az igazgató is jelentkezett, aki jelezte:

a tanár “visszahozta a pénzt”. 

A Klebelsberg Központ hétfő délután közleményt adott ki, amelyben közölték, hogy a Szemere Bertalan Általános Iskola és Gimnázium fenntartója, a Belső – Pesti Tankerületi Központ nem jogosult egy iskolai alapítvány ügyében eljárni, hiszen semmilyen jogi kapcsolat nincs köztük. Az iskolai alapítványok felett a törvényességi felügyeleti jogot az alapítvány székhelye szerint illetékes törvényszék gyakorolja, a fenntartó semmilyen ráhatással nem rendelkezik az alapítvány működésére, ennek következtében annak törvényességét sem jogosult ellenőrizni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik