Belföld

Büntethető a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja

Befejeződött a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának második elmeorvosi vizsgálata azóta vissza is szállították P. Lászlót a Venyige utcai börtönbe az Ideg- és Elmemegfigyelő Intézetből (IEMI). Az igazságügyi orvos szakértők ezúttal sem találtak büntethetőséget kizáró okot, így az ügy vizsgálata vádelőkészítési szakba léphet – írja a Magyar Idők.

A lap szerint a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) ismét megpróbálja szóra bírni a fiatalt, aki már a harmadik ügyvédjét “fogyasztja“.

Mint azt írtuk,  P. László előzetes letartóztatását április végén három hónappal meghosszabbították. Új vallomást nem tett, a korábbiakhoz pedig semmit nem kívánt hozzátenni. Már akkor tudni lehetett, hogy lecseréli második ügyvédjét is, az egykori bíró Surdy Miklóst, aki kirendeltként volt mellette. Előtte  Brunner Tamás látta el ezt a feladatot, ahogyan most a Portikot is védő Szikinger István, ő is megbízott védőként.

Ahogy arról már beszámoltunk, a fiatal – bár négy hónapig tartotta magát – február közepén megtörte a csendet. Akkor két egymást követő napon is kihallgatták.  Pár nappal később már tudni lehetett, hogy mindent részletesen beismert, Brunner Tamás, a volt ügyvédje akkor azt mondta, valószínűleg azért, mert mostanra érett meg benne a gondolat, hogy beismerő vallomást tegyen. Az apa mindvégig kitartott, sőt most is kitart fia ártatlansága mellett.

A fiatalembert következő hét elején körülbelül nyolc órán át kérdezték, illetve akkor  részletesen beszélt a már bevallott bűncselekményről. Elmondta egyebek mellett, hogy nem ismerte a két egyenruhást, akiket állítása szerint nem akart megölni a házilag készített szerkezettel, illetve a rendőrséggel sincs baja. Azt viszont, hogy újabb merényletre készült, tagadta. Arra a kérdésre, hogy mi motiválta, illetve, hogy mi volt a a célja, ha nem akarta megölni a két egyenruhást, nem adott választ. Következő alkalommal azonban már nem volt könnyű vele kommunikálni, nem akart beszélni.

A fiatalembert két hét kihagyás után, március 8-án ismét kihallgatták. Hogy az utolsó időpontban mire jutottak vele, nem derült ki, csupán annyi, hogy már nem Brunner védi a továbbiakban.  

A Teréz körút Király utcai kereszteződésében szeptember 24-én, 22 óra 36 perckor robbant bomba, egy házi készítésű szerkezet. Percek alatt özönlötték el rendőrök a helyszínt, és a számuk a következő órákban csak nőtt, kisbuszok érkeztek, tűzszerészek jöttek, készenlétisek, de még terrorelhárítók is. Két rendőr sérült meg, egyikük életveszélyesen, társa pedig súlyosan. Papp Károly, országos rendőrfőkapitány a támadás másnapján azt mondta, ki akarták végezni a rendőreit. A gyanúsított az ügyészség szerint újabb robbantásra készülhetett.

A nyomozást várhatóan hamarosan lezárja a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik