Belföld

Turistákat szállító külföldi busz karambolozott az M0-son

A baleset vasárnap kora délután a 16-os kilométerszelvényben történt, Szigetszentmiklós közelében, a Győr felé vezető oldalon. A jármű egy kisbuszba ütközött – mondta a 24.hu-nak Csámpai Attila, a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője, aki hozzátette: a buszon 27-en utaztak: 25 utas és 2 sofőr.

Az eddigi információk szerint egy ember – a buszsofőr – életét vesztette a helyszínen, és két súlyos sérült is van, 23-an pedig könnyebben megsérültek.  Azokat, akiket nem kellett kórházba vinni, a közeli településeken helyezik el.

A mentők még javában vizsgálják a sérülteket, a helyszínre mentőhelikoptert is riasztottak és pszichológust is hívtak.  Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs vezetője az MTI-nek elmondta, hogy tíz mentőegységet riasztottak a helyszínre, közöttük egy mentőhelikoptert és egy mentőmotort is. Tizenkilenc embert vittek kórházba, egy férfi a helyszínen meghalt – közölte.

Tájékoztatása szerint két férfi súlyosan megsérült, egyiküknek mellkas-sérülése, másikuk combcsont- és medencetörése van. Mindkettejüket a Merényi Gusztáv kórházba vitték.

Tizenhét ember az első vizsgálatok alapján könnyebben sérült meg a balesetben, de mindenkit meg kell röntgenezni, hogy kizárjanak egy esetleges súlyosabb sérülést. A Merényibe, a Honvédkórházba és a Péterffy kórház traumatológiájára vitték a sérülteket – ismertette Győrfi Pál.

A szigetszentmiklósi tűzoltók dolgoznak a balesetnél, de a fővárosból is riasztottak egységeket. A helyszínen van továbbá a megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, hogy irányítsa a munkát.

Az autóúton már most jelentős,  4-5 kilométeres a torlódás.

A 24.hu úgy tudja, a külföldi busznak szerb rendszáma van. A balesetben érintett teherautó a közútkezelő járműve. Az érintett ország konzulátusával már felvették a kapcsolatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik