Miskolc, 2014. október 12.
Pásztor Albert független polgármesterjelölt szavaz a Szent Ferenc Általános Iskolában, a miskolci 159. számú szavazókörben az önkormányzati választáson 2014. október 12-én.
MTI Fotó: Vajda János
Belföld

Meghalt Pásztor Albert

24.hu
24.hu

2017. 05. 13. 17:11

Meghalt Pásztor Albert nyugállományú rendőr ezredes, jogász, egykori miskolci rendőrfőkapitány szombaton – erősítette meg az MTI értesülését Janasóczki Attila, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

A 62 éves Pásztor Albert 2000-től tíz éven át volt Miskolc rendőrfőkapitánya. Közéleti szerepet is vállalt, 2014-ben baloldali pártok támogatták a miskolci polgármester-választáson.

2011-ben Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlése Pro Urbe-díjjal tüntette ki.

2009. január 30-án Pásztor rendőrfőkapitányként egy sajtótájékoztatón kijelentette, hogy Miskolcon az előző két hónapban elkövetett nyolc utcai rablás tettesei mind cigányok voltak és szerinte ennek elhallgatása hátráltatja a helyzet megoldását. Draskovics Tibor miniszter kezdeményezésére Bencze József, az ORFK vezetője még aznap leváltotta a rendőrkapitányt kijelentései miatt. A döntést felháborodás követte, a rendőrkapitány védelmére kelt a miskolci polgármester Káli Sándor (MSZP), a városi Fidesz-KDNP frakció, az SZDSZ miskolci szervezete, a Jobbik,valamint Lakatos Attila borsodi cigányvajda. A tiltakozás hatására másnap február 1-jén visszahelyezték tisztségébe a rendőrkapitányt. Délután szimpátiatüntetést tartottak mellette, melyen mintegy 3-4000 ember vett részt. Több szónok a miniszter, Draskovics lemondását követelte.

2010-ben, 32 év szolgálat után önként lemondott posztjáról, mert úgy érezte, kritikus, autonóm személyiségként nem illik bele az új rendszerbe. Ezután a magánszektorban helyezkedett el, vagyonvédelmi tanácsadóként

A megyei rendőrség a halál okáról nem adott tájékoztatást.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.