Belföld

Komoly bűntényt leplezett le a rendőr-mezőőr-polgárőr összefogás

24.hu
24.hu

2017. 05. 13. 08:55

A böhönyei körzeti megbízott, a marcali rendőrök, a mesztegnyői polgárőr és mezőőr eredményes együttműködésének köszönhetően három férfit állítottak elő, akik a mesztegnyői templom udvarából puszpángot loptak - adta hírül a Police.hu, amely részletes leírást is közölt a krimiszerű akció mozzanatairól.

„Közös szolgálatot látott el Lőczi Milán r. törzsőrmester és Bácsfalvi Gyula mesztegnyői polgárőr 2017. május 11-én az esti órákban, amikor telefonhívást kaptak Gróf Sándor mezőőrtől, hogy a mesztegnyői Római Katolikus Templom udvaráról recsegő, ropogó hangok hallatszanak, valamint látott egy autót zölddel teli csomagtartóval távozni Szenyér település irányába.

A körzeti megbízott és polgárőr társa azonnal a helyszínre sietett, majd a néhány perccel korábban Szenyér irányába elhajtó jármű után mentek. A személygépjárművet Szenyér településen megállították, a benne tartózkodókat igazoltatták. A férfiak a csomagtartóban található közel 20 kilogramm puszpáng ággal elszámolni nem tudtak, ezért bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt az időközben a kiérkező megerősítő erővel – Balabos Balázs r. törzsőrmesterrel és Horváth Viktor r. főtörzsőrmesterrel – előállították őket a Marcali Rendőrkapitányságra” – olvasható a tudósításban.

Ha valaki nem tudná, mi az a puszpáng (más néven buxus), itt van róla egy kép.

Forrás: Police.hu

A rendőri munka azonban itt még nem ért véget.

„A nyomozók az 59 éves V. István és a 20 éves B. Sándor Márk berzencei lakosokat, valamint a nemesvidi, 30 éves B. Balázst lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – szabadlábon hagyásuk mellett – gyanúsítottként hallgatták ki. A rendőrök a közel 20 kilogramm puszpángot és a bűncselekmény elkövetésekor használt járművet az eljárás keretében lefoglalták. A gyors intézkedésnek köszönhetően B. Balázs lakcímén további ágakat, valamint szintén Mesztegnyő településen, magánházaktól eltulajdonított 90 szál pünkösdi rózsát foglaltak le.”

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

LONDON, UNITED KINGDOM - APRIL 26: A general view of the Cheesegrater, 122 Leadenhall Street, or the Leadenhall Building seen from Cornhill on April 26, 2017 in London, England. (Photo by John Keeble/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.