Belföld

Bréking: Áder János mosolyog – fotók

Andrej Kiska, Szlovákia köztársasági elnöke Facebook posztjában osztott meg képeket arról, ahogy Áder Jánossal főz. A posztban Kiska azt írja,

Ádernek most volt a születésnapja és nemrég kezdődött el második elnöki mandátuma.

Ezért Kiska elfogadta Áder meghívását Budapestre a magyar köztársasági elnök házába. Áder pedig meg akarta tanítani Kiskát,

hogyan kell autentikus magyar halászlevet készíteni.

A szlovák köztársasági elnök hozzátette, Áder és ő viszonylag gyakran találkoznak, az elmúlt három évben több mint tízszer látták egymást.  Kiska a posztban arról is írt, hogy sokat beszéltek politikáról, megvitatták az európai helyzetet, szó esett az unió jövőjéről és a szlovák, illetve magyar helyzetről is.

A szlovák köztársasági elnök zárásként megjegyezte, hogy a látogatás viszonzásaként Áder horgászni megy majd hozzá. És Kiska szerint a halászlé kiváló lett.

A kommentelők egyébként nem elragadtatva Ádertől, valaki azt írta Kiskának, hogy “ilyen barátokra nincs szüksége”.

Mutatjuk a képeket a rendhagyó halászléfőzésről:

Fotó: Facebook/Andrej Kiska
Fotó: Facebook/Andrej Kiska
Fotó: Facebook/Andrej Kiska

Kiska Facebook posztja:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik