Belföld

Bolthálózat tulajdonosnőjét ölték meg brutális módon Újlengyelben

Magyar üzlethálózat tulajdonosa a brutális újlengyeli gyilkosság áldozata – írja a Blikk. A szomszédok azt mondták, a városban élők többsége ismerte az áldozatot, akit kedves, segítőkész embernek tartottak.  Ők beszéltek arról is, hogy az a nőnek több boltja volt egykori férjével közösen. Állítják, bár az asszony az évek alatt meglehetősen nagy vagyonra tettek szert, ám 2010-ben felkerültek az adóhivatal szégyenlistájára összesen 459 millió forintos tartozással.

A lap munkatársai az asszony házánál is jártak, de nem nyitott ajtót senki, a család nem akart nyilatkozni.

Ahogy arról beszámoltunk, az áldozatra Újlengyel határában bukkantak rá május 4-én. Addig eltűntként keresték az asszonyt. Azután pár órával, hogy megtalálták a holttestet, sikerült azonosítani a támadót, egy 48 éves solymári férfit, aki előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel gyanúsítanak.

Az eddigi információk szerint a gyanúsított április végén egyeztetett találkozót az asszonnyal üzleti megbeszélés ürügyén. A támadó autójával mentek Újlengyelbe és a település határában szálltak ki a kocsiból. A férfi itt támadt rá áldozatára: test szerte ütlegelte és többször megszúrta. A nő még élt, amikor a gyanúsított eltemette és sorsára hagyta.

Az asszony brutális sérüléseket szenvedett: a szakértő szerint kiterjedt koponya trauma, traumás sokk, agyzúzódás, koponyaűrön belüli vérzés miatt vesztette életét. Bántalmazása a bíróság szerint rendkívül agresszív volt, “halála az átlagot jóval meghaladó szenvedést követően állhatott be”.

Úgy tudjuk, a férfi tíz-tizenkét millió forintos tartozást halmozott fel, ezért döntött úgy, hogy elcsalja és megöli a nőt.

;

Olvasói sztorik