Belföld

Nyugdíjas is volt a civilekkel, akiket Bayer szétveretne

Elfogadhatatlannak tartják, hogy az újságíró nyugdíjasok és oktatásért, emberi jogokért dolgozó civilek ellen uszít.

A parlamentben tiltakozó civilek határozottan visszautasítják Bayer Zsolt fizikai erőszakra buzdító kijelentéseit. Mint írták, az akcióban – több más szervezet mellett – a Nyugdíjasok Országos Képviselete is részt vett. A civilek szerint elfogadhatatlan, hogy

Bayer Zsolt nyugdíjas emberek, illetve oktatásért, egészséges környezetért dolgozó civil szervezetek munkatársainak fizikai bántalmazására

bátorította hallgatóit a Karc FM Paláver című műsorában. A civilek emlékeztettek rá, hogy 

a házszabály alapján a bizottsági ülések nyilvánosak, és ők sem zavarták a bizottság ülését,

csendben, demokratikus eszközökkel fejezték ki véleményüket.

Bayer szavait elítélik. Nemcsak azért, mert

ordenáré stílusban erőszakra ösztönöznek, ami közvetlen veszély esetén már bűncselekménynek számít, hanem azért is mert tovább erősíti azt a hamis képet, hogy a törvényhozás folyamatába az állampolgároknak semmilyen beleszólása nem lehet.

Ők ennek épp az ellenkezőjét gondolják, mert egy érett demokráciában legitim módon csak az érintettek bevonásával – társadalmi vitát követően – lehet törvényt alkotni. Az április 25-ei akciót szervező Civilizáció csoport emlékeztetett rá, hogy az általuk képviselt több mint száz hazai civil szervezet egyebek mellett gyermekek jogait védi, szegény embereknek ad ételt, hajléktalanoknak hajlékot, közösségeket támogat és egy tiszta, békés, egészséges országért dolgozik.

Az Igazságügyi bizottság ülésén az ellen tiltakoztak, hogy a parlamentnek benyújtott civil törvény önkényesen megbélyegez társadalmilag hasznos szervezeteket, ami hosszútávon jóvátehetetlen károkat fog okozni. A Civilizáció csoport elfogadhatatlannak tartja, hogy demokratikus eszközökkel véleményt nyilvánító nyugdíjasok, oktatásért, emberi jogokért és az egészséges környezetért dolgozó civilek fizikai bántalmazására uszít Bayer Zsolt, aki ellen már többen feljelentést is tettek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik