Belföld

Keresztény, ezért már nem hisz Orbánban

Éspedig azért, mert - tettei alapján - ez a hatalom nem keresztény - mondta a Pax Romana elnökségi tagja.

Horányi Özséb a Hír TV Alinda című műsorában példák hosszú sorát hozta arra, miért nem tartja a mostani kormányt kereszténynek. Az egyetemi tanár, kommunikációkutató nem titkolta, csalódott. A Pax Romana katolikus értelmiségi szervezet volt elnöke, jelenlegi elnökségi tagja sokáig reménykedett ugyanis abban, hogy

valójában ki fog derülni, hogy a hatalom jelenlegi birtokosai valójában keresztények, keresztény elvek mentén próbálnak kormányozni. Mondjuk Hollandiában kereszténydemokrata kurzus van viszonylag régóta, és senki nem vonja kétségbe a kereszténységüket. Jelenleg messze el van kerülve minden, ami kereszténység.

Horányi Özséb azt mondta, ő a tettek alapján ítél, és indokként a menekültekkel való bánásmódot, illetve – ha már könyörület, megbocsátás – azt említette, menyire túlzónak tartja a büntetést az államfői hivatal festékkel való megdobálásáért.

Ez a hatalom nem keresztény

A hatalom ezen jellemvonásai alapján szerinte kijelenthető, hogy nem keresztény. Ahhoz, hogy ezzel szembesítsék, közbátorság szükséges. Olyan emberek kellenek, akik nem félnek, ki mernek állni véleményt formálni, ahogy Csaba László vagy Várszegi Asztrik.

Az a kérdés, hogy van-e az értelmiségiek mögött egy háttér. Korábban ezek individuális egyedek voltak. Most is azok, de ahhoz, hogy védettnek érezzék magukat, szükség van egy szervezetre. A mai értelmiség szervezetfüggő.

Az egyetemi tanár az értelmiség hallgatását egyértelműen a fenyegetettséggel magyarázta.

Az elmúlt időszakban volt ilyen, hogy valakit, csak azért, mert máshová állt, mint kellett volna, elküldtek, másnap már nem kellett jönnie dolgozni.

Mint mondta, a körülötte dolgozó tanárok, kutatók is többnyire egzisztenciális félelemből nem vállalják véleményüket.

Sorosozás, CEU – viccnek durva

A Soros Györggyel összefüggésben előkerülő propagandahírek éppen arra mutatnak rá, hogy a rendszernek hamarosan össze kell omlania – mondta a kommunikációs szakember, aki úgy vélte, ennek a kommunikációnak van egy dinamikája, az a nagy kérdés, meddig ível fölfelé. Mikor jön el az a pont, amikor már azt mondják a hírek fogyasztói: “hogy na, ne!”.

Horányi Özséb a CEU-botrányról azt mondta, szerinte az

egy viccelődés volt. Soha egy pillanatig nem volt kétséges, hogy a magyar kormány a CEU-t nem tudja megszüntetni. Talán nem is akarja.

A kormány tesztelte, hogy megengedhet-e magának bizonyos lépéseket, és egyértelműen azt a választ kapta, hogy nem.

A Pax Romana elnökségi tagja hiányolja az egyházak egységes kiállását bizonyos helyzetekben.

Én azt gondolom, hogy az egyházak egységes kiállásának elmaradása olyan erkölcsromboló, aminél nagyobbat alig lehet elgondolni.

Katasztrófahelyzet az oktatásban

Horányi Özséb nem hagyta szó nélkül azt sem, ami a felsőoktatásban történik. Az államtitkárt (Palkovics Lászlót – a szerk.) katasztrófának, azt pedig nagyon nagy bajnak nevezte, hogy ő felel közoktatásért is, hiszen az

a szörnyűség, ami a gimnáziumokkal zajlik, a megtizedelésük, az is az ő nevéhez fűződik.

A szakközépiskolák munkanélkülieket képeznek, ami később az államot is megkárosítja.

Amikor kihúzzák a szakközép iskolákból a közismereti tárgyakat, ez azt jelenti, hogy nem tanítjuk meg ezeket a gyerekeket arra, hogy hogy kell egy ismeretlen helyzetből problémát csinálni, és azt megoldani. Egy államtitkár esetében ez vagy politikai szándék, vagy pancserség.

A cél egyértelmű, a kormánynak könnyebb irányítania műveletlen rétegeket – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik