Belföld

Városligeti késelés – Nem küldte rács mögé a bíró a támadót

Házi őriztet rendeltek el a városligeti majálison történt támadás egyik gyanúsítottjával szemben. Erről csütörtökön kora délután született döntés. Az rendőrség előzetesben letartóztatásban akarta látni M. Istvánt, ahogy az ügyész is, ám a bíró úgy látta, enyhébb kényszerintézkedés is elegendő.

Bagoly Bettina, a Fővárosi Főügyészség szóvivője a 24.hu-nak elmondta, hogy a szökés, az elrejtőzés és a bizonyítás megnehezítésének veszélye miatt indítványozták az előzetes letartóztatás elrendelését, de utóbbi a bíró szerint nem áll fenn. Az ügyész fellebbezett a döntés ellen.

Ahogy arról beszámoltunk, a háromfős  banda május elsején, délután fél 4 körül támadt rá egy emberre  az Ötvenhatosok terén a vidámparknál: hátba szúrták, viperával és boxerrel ütlegelték a férfit, életveszélyes sérülést okozva neki.

A rendőrség körözést adott ki ellenük. Egyikük – a fent említett M. István – kedden feladta magát. Az elfogott férfit egyébként garázdaság bűntettével gyanúsítják egyik cinkosával, Oláh Alejandróval együtt, harmadik társuknak, Burai Zsoltnak viszont életveszélyt okozó testi sértés miatt kell felelnie – ha elkapják, mivel őket azóta is keresik.

Sorban: Burai Zsolt, a már házi őrizetben lévő M. István, végül pedig Oláh Alejandro (Fotó: police.hu)

Burai Zsolt körülbelül

    • 170 centiméter magas
    • izmos testalkatú
    • haja rövidre nyírt
    • mindkét karja tetovált.

A bűncselekmény elkövetésekor fekete nadrágot és fekete kapucnis dzsekit viselt.

Oláh Alejandro

    • 175 centiméter magas
    • vékony testalkatú
    • haja szintén rövid.

Fekete sportcipő, fekete melegítőnadrág és fekete felső volt rajta.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya kéri, hogy aki a képeken látható férfiakat felismeri, jelenlegi tartózkodási helyükkel, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 ”Telefontanú” zöld számán, a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik