Belföld

Orbán teljesítheti Brüsszel kéréseit CEU-ügyben

Szombaton reggel kezdődött az Európai Néppártnak (EPP) az ülése Brüsszelben, amelyen Orbán Viktor is részt vett. Az egyik  téma a CEU-t ellehetlenítő törvény volt.

Megkérjük Orbánt, hogy hajtsa végre az Európai Bizottság ajánlásait

– mondta Siegfried Muresan a Néppárt szóvivője a Politiconak.

Azt is hozzátette, ha ezt nem teszi meg, akkor annak következményei lesznek. Viszont szerinte

Orbán hajlik arra, hogy teljesítse az Európai Bizottság feltételeit:

“Orbán Viktor leszögezte, hogy kormánya teljes mértékben eleget kíván tenni az Európai Bizottság (EB) által a magyar felsőoktatási törvény módosítása kapcsán támasztott feltételeknek.”

Ez azt jelenti, hogy a magyar kormánynak egy hónapon belül elő kell állnia egy tervezettel, hogy miként kívánja összhangba hozni a vitatott törvényt a brüsszeli testület elvárásaival.

A tapasztalat azt mutatja, hogy Orbán Viktor kormányfő mindig kész volt tárgyalni és a végén mindig eleget tett az uniós szabályoknak

– nyilatkozta Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője szombaton Brüsszelben.

Hozzátette, a magyar kormányt demokratikusan választották meg, Orbán Viktornak Magyarország miniszterelnökeként joga van ahhoz, hogy bemutassa az álláspontját, a végén azonban meg kell felelnie az Európai Bizottság által támasztott követelményeknek a magyar felsőoktatási törvény módosításáról.

Arra kérte a magyar kormányfőt az EPP vezetése, hogy tartsa tiszteletben a pártcsalád egyik fő alapelvét, a tudomány szabadságát; az egyetemek bezárása elfogadhatatlan.

Rogán Antal az ülés után azt mondta, hogy Orbán Viktor a CEU kapcsán világossá tette,

mi úgy ítéljük meg, hogy a Magyarországon működő Soros alapítású Közép-Európai Egyetem létét semmilyen jogszabály-módosítás nem fenyegeti.

Szerinte továbbra is biztosított az intézményben folyó oktatás és a tudományos kutatás szabadsága, az egyetem új évfolyamot is indíthat.

Ugyanakkor a kormány kész áttekinteni minden nemzetközi szerződésben szereplő kérdést, ami a külföldi diploma kiadásához szükséges, de Magyarországon egy egységes szabályozásnak kell érvényesülnie

– mondta a miniszter.

Az Európai Néppárt ülése végére minden résztvevőnek világossá vált, hogy Magyarországnak az EU-ban, a Fidesznek az Európai Néppártban a helye

– ezt is Rogán Antal nyilatkozta szombaton Brüsszelben az ülést követően.

(mti)

A miniszter azt mondta, a Fideszt is a soraiban tudó Európai Néppárt csúcstalálkozóján Orbán Viktor miniszterelnök megerősítette, Magyarország kész minden kérdésben folyamatosan tárgyalni az Európai Bizottsággal.

Tehát bármilyen jogi eljárás indul ellenünk, akkor a kormány minden egyes jogi érvet, amit az Európai Bizottság közöl azt természetesen komolyan fontolóra veszi.

– mondta.

Jöhetnek 14-18 év közötti menekültek, de csak DNS-vizsgálattal?

Orbán Viktor az ülésen megint kitért arra, hogy Magyarország továbbra is fontosnak tartja a határok védelmét és azt, hogy minél kevesebb illegális bevándorló – sőt, ha lehet, akkor egyetlenegy sem – jusson be az Európai Unió területére.

Ezért a kormány minden korábban hozott intézkedését, beleértve a tranzitzónákat, fenn akarja tartani – tette hozzá, hangsúlyozva, hogy ezzel az ország teljesíti azokat a kötelezettségeket, amelyeket a schengeni egyezményben rögzítettek.

Kérdésekre válaszolva elmondta azt is,

Magyarország hajlandónak mutatkozik beengedni a 14-18 év közötti migránsokat, de csak abban az esetben, ha alávetik magukat DNS-vizsgálatnak, így ugyanis egyértelműen kiderülhet, hogy valóban az említett korcsoportba tartoznak-e.

A tranzitzóna kérdését még csak meg se fontolja, mert azt gondolják, hogy az része a határvédelemnek, és nem zárt, nem őrzött, így szabadon lehet onnan távozni, csak az unió területére nem lehet belépni onnan, amíg a szükséges idegenrendészeti eljárások le nem záródnak – mondta a politikus.

Megírtuk, szombaton reggel kezdődött az Európai Néppártnak (EPP) az ülése Brüsszelben, amelyen az egyik kérdés a CEU-t lényegében kinyíró törvény volt. Ahogy azt várni lehetett, azt kérték Orbántól, hogy az Európai Bizottság e héten tett aggályainak figyelembe vételével egy hónapon belül módosítsa a törvényt. Ha nem így tesz a magyar kormányfő, úgy az Európai Néppárt a Fidesszel szemben valamilyen szankciókat helyezhet kilátásba. Bár az eddig felmerült legsúlyosabb büntetés, a párt kizárása az EPP-ből, úgy fest, most már nem valószínű.

Nem árt felidézni: az Európai Bizottság kötelezettségszegési eljárás elindítását jelentette be szerdán a lex CEU miatt, a felsőoktatási törvény módosítása ugyanis Brüsszel szerint indokolatlanul szigorú feltételekhez köti a külföldi egyetemek működését hazánkban. Az európai uniós alapelv, hogy a szolgáltatások szabad mozgása csak nagyon indokolt esetben korlátozható a magánpiaci oktatási intézményekre is vonatkozik. Az Európai Bizottság szerint a törvény túlságosan korlátoz, amikor megszabja, hogy hívhatnak egy egyetemet, vagy csak akkor végezhet oktatási tevékenységet külföldön, ha az anyaországban is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik