Belföld

Orbán: El akarják venni a magyarok pénzét

Nem kívánságműsor van-e az embernek kedve menni vagy sem – mondta Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában a szerdai brüsszeli látogatásáról. A miniszterelnök szerint ha megtámadják Magyarországot, akkor oda kell menni ahol a támadás történik.

Oda kellett menni és ott kellett megvédeni Magyarország érdekeit.

A látogatás Orbán szerint politikai történet volt, a Bizottsággal fennálló vitánk lesz majd jogi természetű, mivel most egy elmúló jogi vita következik majd, annak a középpontjában az Európai Bizottság áll majd. A miniszterelnök szerint Magyarország nem a balhés a vitatkozós országok közé tartozik, de

vannak ilyen ellenfeleink és mögöttük álló spekulánsok, akik megtámadják Magyarországot.

A felsőoktatási törvény ügyét egy  furcsa történetnek tartja, szerinte korábban fellármázták a fél világot, hogy az oktatás szabadságáról van szó, ezek után pedig pénzügyi kérdés lett belőle

Már nem a szabadságról, hanem pénzügyi kérdésekről van szó.

Ugyan a néppárt kérése az, hogy hozzák összhangba az uniós elvárásokkal a felsőoktatási törvényt, bár ő úgy véli, összhangban van. A miniszterelnök elmondta, szeretnének egy világos és átlátható helyzetet, miközben

Soros György magyarországi ügyei nem átláthatóak.

Azt mondta, meg akarják tudni, mi az a CEU, mivel akkora a jogi zűrzavar, hogy

senki nem tudja, mi az.

Orbán nem érti miért kell kiskapukat használni, ha nyitva áll a nagykapu is. Szerinte Magyarország egy európai kultúrközegben van jelen, itt a dolgok kiindulópontja a vita, Magyarország pedig mindig mindent megfontol, maximum nem fogadja el.

Mi a magyar érdekeket képviseljük.

Leszögezte, tudjuk mondani, hogy Magyarországon működik ma egy közép-európai egyetem, ez biztosan működhet, mert az új törvény nem is vonatkozik rá.  Hozzátette, brüsszeli látogatása során nem merült fel, hogy összefusson egy kávéra Soros Györggyel, ugyan ő sosem zárkózott el ilyesmitől.

Soros György egy tehetséges pénzügyi spekuláns, ezt arra használta, hogy sok nemzeti valutát megtámadott, rengeteg ember életét tönkretette.

Orbán szerint a pénzügyi spekuláció szemben áll  az unió eszméivel, az EU azt gondolja, hogy a gazdaságban úgy lehet pénzt keresni, magas profitokat elérni, ha valamilyen érték jön létre közben.

Le vagyok döbbenve azon, hogy az EU vezetői egy ilyen spekulánst ilyen dicsőítésben részesítenek.

Orbán jelezte, hogy Soros György már kétszer megtámadta a magyar pénzügyi rendszert: 1994-ben meg akarta szerezni  az OTP-t, ekkor Horn Gyula állította meg, majd volt hasonló próbálkozása a devizahitelek idején is.

Az igazi konfliktust, a vita elmérgesedését a migráció okozta.

A miniszterelnök elmondása szerint kiderült, hogy van egy nagy hálózat, ami sok szervezetet felölel, az a célja, hogy megváltoztassa Magyarország migrációs politikáját. Azon dolgoznak, hogy a magyar kerítést lebontsák, megváltoztassák a magyar jogszabályokat, Magyarországot befeketítsék a nemzetközi fórumokon.

Orbán szerint rendszeresen meg fogják csapolni a magyar költségvetést, fizetésre kényszerítik a magyar embereket.

Turkálnak a zsebünkben, el akarják venni a magyarok pénzét.

A miniszterelnök arról is beszélt, hogy megvádolták, hogy túl barátságos a törökökkel. Szerinte Törökország népszavazáson döntött, ezt pedig illendő elfogadni. Annak látja értelmét, hogy működjünk együtt a törökökkel, de közben ne tegyük magunkat kiszolgáltatottá. Úgy véli, nem lehet Törökországgal úgy bánni, mintha nem állna velünk szövetségi viszonyban, A közös célunk, hogy ők állítsák meg a migránshullámot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik