Belföld

Be akarták darálni a Zsolnayt, most azonban már a patinás cégnek áll a zászló

Fontos csatát nyert az a Zsolnay Porcelánmanufaktúra, illetve annak tulajdonosa, amelyik céget voltaképpen át akarták venni, el akarták lehetetleníteni a fideszes vezetésű pécsi önkormányzat segítségével máig háttérben maradók.

Durván egy éve történt, hogy annyira megromlott a viszony a többségi tulajdonos, a szír származású svájci vállalkozó Bachar Najari és a kisebbségi tulajdonos pécsi önkormányzat között a Zsolnaynál, hogy a – Páva Zsolt fideszes polgármester által vezetett – pécsi önkormányzat egy saját céget, a Ledina Kft.-t alapított, és oda a dolgozók nagy részét, közel 80 százalékukat átcsábította. A többségi tulajdonos arra gyanakodott, így próbálják kiütni alóla a céget és ellenlábasai rámozdultak azokra a jövőbeli felújításokra, amelyeket uniós pénzből finanszíroznak és amelyek zsíros megbízással kecsegtetnék a Zsolnayt, illetve annak ellenlábasát.

Nem jöhetett be a Zsolnay ellenlábasainak a terve, aligha sugall mást az, hogy a Ledina Kft.-nél nem igazán indult be az érdemi termelés, hiába is ment hozzájuk 123 egykori Zsolnay-alkalmazott. Ők várnak, kapnak fizetést. Most slamasztikába kerültek, ugyanis a bíróság első fokon – tehát nem jogerősen – azt mondta ki a Népszava információi szerint, hogy jogellenesen léptek ki rendkívüli felmondással a dolgozók tavaly júniusban a Zsolnaytól, ezért egyhavi bérükkel most tartoznak a Zsolnaynak.

Ez még önmagában aligha roppantaná őket össze – hiszen az új cégtől kapnak fizetést, érdemi munkát, a hírek szerint, aligha kell végezniük -, ám a Zsolnay ügyvédje máris felvetette, hogy a mostani bírósági döntés megalapoz egy komolyabb kártérítési követelést is. A tavaly nyári kollektív felmondás következtében a gyárban a termelés leállt – hiszen a dolgozók zöme otthagyta akkor őket -, és ebből százmilliós nagyságrendű kára lett a cégnek. (Nem sokkal később sikerült új embereket hadrendbe állítani a Zsolnaynál, és van rá esély, hogy nyereséget is fel tud majd mutatni, előlegezi meg a lap.)

A többségi tulajdonos azzal is el tudta hárítani a cége elleni támadást, hogy kifizette a vállalat több mint félmilliárdos tartozását, így a felszámolás veszélye elmúlt.

A pécsi önkormányzat időközben a Zsolnay-vetélytárs céget, a Ledinát eladta egy kormányközeli kapcsolatokkal rendelkező vállalkozónak. A Zsolnaynál furcsállják azt, hogy ki és miért finanszíroz egy olyan céget és fizeti a felvett dolgozókat tíz hónapja, amelyiknél érdemi munka azóta sem zajlik a hírek szerint.

A pécsi önkormányzat nem kívánt válaszolni a lapnak arra a kérdésére, hogy ki állja majd a volt Zsolnay-dolgozókra kimért kártérítést, most is az átcsábított munkavállalók mögött marad-e az önkormányzat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik