Belföld

Murányi: Orbánnak növelnie kéne az adagot, ha szed valamit

Az utolsó Népszabadság-főszerkesztő kiakadt a lapot emlegető kormányfőn, le is hóhérozta őt.

Ki-ki vérmérséklete szerint megítélheti, Orbán Viktor kormányfő felejtésből vagy rosszindulatból, de a Népszabadságra hivatkozva mondta azt kedden a Szakmasztár fesztivál egy pálinkakóstolásán, hogy nem ihat a szeszből, mert megfeszíti őt a média,

betesznek a Népszabadságba.

Az ATV által megörökített helyzet azért kínos, mert a Népszabadságot sok bírálat szerint egyértelműen az Orbán vezette kormány szántotta be. Emlékezetes, hogy eleinte szinte minden kormányhoz közel álló személyiség azt mondta, pusztán üzleti okokból függesztette fel a Mediaworks kiadó a lap kiadását, a felfüggesztésből aztán bezárás lett, a teljes Mediaworks pedig Mészáros Lőrinc felcsúti polgármester tulajdoni hálójába került.

Mindezek miatt elég cinikusan cseng Orbán kijelentése a Népszabadságról, amit nem felejtett el megjegyezni egy Facebook-posztban a lap utolsó főszerkesztője, Murányi András sem. Kemény szavakkal illette a miniszterelnököt, aki szerinte szed valamit, aminek növelnie kéne az adagját, valamint hóhérnak nevezte őt.

Nos, azt gondolom, hogy ha a miniszterelnök esetleg szed valamit, akkor időszerű lenne növelni az adagot. Egyebekben pedig annyit mondhatok, hogy a hóhérok általában emlékeznek áldozataikra.

Azóta egyébként a Fidesz-frakcióvezető Kósa Lajos is elsütött valami népszabis poént, amit összekötött a Szabadság téri emlékmű megdobálásával is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik