Belföld

Az NFM szerint Lázár nem mond igazat

Lázár János szerint ellehetetlenülni látszik a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő villamosvasút megépítése, a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt kérte a kormánytól, hogy „az aránytalanul megnövekedett költségek miatt” ne vállaljon kötelezettséget a beruházás megvalósítására. A szerelvények beszerzése ugyanis a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a MÁV által előkészített közbeszerzés eredményeként közel duplájába kerülne, mint amennyire tervezték, mondta.

A Stadler kedden a Privátbankár.hu-val közölte: nem „közel 100 százalékkal”, hanem 16,27 százalékkal lépi túl ajánlatuk a becsült értéket egy járműre vetítve. Az eljárás becsült értéke 12 járműre vetítve 66 millió euró, egységárra bontva 5,5 millió euró volt. A cég ajánlata járművenként 6,395 millió euró. Így komolytalannak tartják azokat a nyilatkozatokat, amelyek a projekt ellehetetlenülését a járművek árának megduplázódásával próbálják indokolni.

A Stadler után az NFM is odaszólt Lázárnak:

Szabályos volt a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tram-train járművek beszerzése, a MÁV-Start a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, a Miniszterelnökség jóváhagyásával járt el

A minisztérium közleménye szerint a járműbeszerzés előkészítését, a közbeszerzési eljárás lefolytatását és eredményét a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeleti főosztálya ellenőrizte, a teljes folyamatot szabályosnak találta, az erről szóló tanúsítványokat az eljárás megindításakor és lezárásakor is kiállította.

Hozzátették:

nem állja meg a helyét az az állítás, hogy a Hódmezővásárhely-Szeged közötti kötött pályás összeköttetés költsége megduplázódott volna.

A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a projektre nem az árak esetleges emelkedése jelent veszélyt, hanem az, hogy Brüsszel kétségesnek tartja a projekt megtérülését – írták.

Az NFM szerint a beruházás költségvetési forrásból valósulhat meg, amennyiben az Európai Unió nem támogatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik