Belföld

“Orbán egy kígyónyelvű gazember” – Tüntetés az orosz nagykövetségnél

  • Zenés tüntetésként kezdődött az Állítsuk meg Moszkvát.
  • Kezdetben nagyjából 1500 gyűlt össze az orosz nagykövetség előtt.
  • Európát akarnak, nem Oroszországot.
  • A felszólalók, elsősorban Puzsér Róbert addig hergelték a tömeget, míg az a Fidesz-székház elé vonult.
  • Videó a cikkben.

Úgy, hogy az orosz titkosszolgálat is figyeli az eseményeket. Helyszíni tudósítónk szerint volt idő, amikor több sajtós volt kinn, mint demonstráló. Azonban ez nem zavarja a rendőrséget, nagy számban képviseltetik magukat a mai eseményen.

Mindenesetre helyszíni munkatársunk 1500 főt tippelt. Ők egyelőre nem csinálnak mást, mint zenét hallgatnak és ragaszkodnak tábláikhoz.

Elegünk van, nagyon elegünk van, mondta az egyik szervező.

Ezért vannak az utcán két hete. Majd hozzátette:

Magyarország nem lesz ismét orosz gyarmat, nem hagyjuk!

Erre a tömeg:

E-U-R-Ó-P-A! E-U-R-Ó-P-A! E-U-R-Ó-P-A! E-U-R-Ó-P-A! E-U-R-Ó-P-A! E-U-R-Ó-P-A! E-U-R-Ó-P-A! E-U-R-Ó-P-A! E-U-R-Ó-P-A!

Lányi András író, filozófus a színpadra szólítva azzal kezdte, ő már a Kádár-rendszerben is a nyugat, az imperialisták ügynöke volt. De ’56-ban is nyugatról beszivárgott ügynökök robbantották ki a forradalmat, ironizált. “Aki Soros Györgyöt védi, az azt akarja, hogy iszlám terroristák árasszák el Európát, mert ők is Soros-ügynökök.

Mindenki Soros-ügynök, aki nem orosz ügynök.

Fülöp Dániel Mátyás, 24.hu

Lányi szerint rengeteg az ellenségünk, de a kormány a helyén van. Szerinte Szent Istvántól mostanáig mindenki tudta, hogy inkább nyugat felé kell fordulni, kivéve Orbán.

Orbán és Putyin, takarodjatok, harsogja a tömeg.

Egy felszólaló aktivista, Antal Nikoletta Henrietta polgári engedetlenséget hirdetett. A tüntetés végén pedig azt kérte a tömegtől, induljanak meg a nagykövetség épülete felé.

Zhenya Belyakov orosz emberjogi aktivista arról beszélt, amikor a CEU-ra jött tanulni, alig tudott valamit Magyarországról. Mára az ország egyre jobban hasonlít Oroszországra. Szentesi Éva író, rákkutató pedig Soros-kurvákról, lúgos orvosról és Andy Vajna feleségéről, Vajna Timiről szólt.

Nincs jogállam, mondta.

Majd hozzátette, ez az az ország, ami önként akar orosz gyarmat lenni. De a tüntetők is itt élnek, nem félnek, nem hagyják magukat.

Puzsér Róbert européer szerepben lépett színpadra, több Európát követelt, mert most sok a gond vele. A publicista szerint Magyarország nem Oroszországhoz, hanem a nyugathoz tartozik. De nem azért, mert Soros így döntött, hanem azért, mert Géza és István – 1000 évvel ezelőtt.

Fülöp Dániel Máyás, 24.hu

Puzsér szerint Orbán azért építi hatalmát orosz segítséggel, mert így talán bírja addig az ország élén, mint Kádár János.

Orbán hiába hitegeti magát azzal a limuzin hátsó ülésén, hogy ő Petőfi, valójában nem más, csak egy kígyónyelvű gazember, mondta.

Európa ma egyáltalán nem Orbán Viktor.

Amikor azt üvölti, hogy “Ruszkik haza!”, akkor nem elsősorban a paksi bővítésre gondol, hanem Orbán Viktorra és kormányára.

A beszéd után a tüntetők a Fidesz székházához vonulnak.

Fülöp Dániel Mátyás, 24.hu

Az Állítsuk meg Moszkvát nevet viselő esemény eleinte annyiból állt, hogy Oroszországra reflektáló dalok szólnak. A tömegben feltűnnek CEU-t éltető, Liget mellett kiálló és EU-s zászlók is.

Ebből nem lesz kormányváltás, jegyezte meg egy demonstráló.

De megjelent Schiffer András, az LMP korábbi elnöke is a tüntetésen. Azért ment ki, mert aggasztó a magyar külpolitika, de szerinte mindig és minden visszafordítható. Utódja, Szél Bernadett is ott van. Azt mondta, drámai, ami Magyarországon történik, hogy a kormány nem az embereket képviseli, hanem az oroszok zsebéből lóg ki.

Orbán Viktor elárulta nemzetét, mondta.

Mi ellen tiltakoznak az egybegyűltek:

  • Tiltakozunk Magyarország orosz mintára történő autoriter átrendezése ellen!
  • Tiltakozunk a magyar belügyekbe való orosz beavatkozás ellen!
  • Tiltakozunk az Európai Unió tudatos destabilizációja ellen!
  • Tiltakozunk az átláthatatlan paksi bővítés orosz pénzből való megépülése ellen!
  • Tiltakozunk a tömeggyilkos Asszad-rezsim felfegyverzése és támogatása ellen!
  • Tiltakozunk Ukrajna területi integritásának és szuverenitásának megsértése ellen!
  • Tiltakozunk a csecsenföldi melegek koncentrációs táborba zárása ellen!
  • Tiltakozunk a családon belüli erőszak oroszországi dekriminalizációja ellen!

 

Fülöp Dániel Mátyás, 24.hu

Ez az a tüntetés, amit azért napoltak el, mert akkor rossz idő volt. Akit érdekel, milyen a zenei felhozatal, putyinista teknó:

Fülöp Dániel Mátyás, 24.hu

Infó: László Pál, képek: Fülöp Dániel

Ajánlott videó

Olvasói sztorik