Belföld

Milliárdokat kaszálhatott a letelepedési kötvényekkel Rogán bizalmasa

A Magyar Nemzet irtokába került egy olyan szerződés, amelyet egy kínai állampolgár kötött egy letelepedési kötvényeket forgalmazó ooffshore céggel. A kínai ügyfelekkel a  Hungary State Special Debt Management szerződik, pedig az Országgyűlés gazdasági bizottsága, pedig az értékesítésre egy kajmán-szigeteki cég, a Hungary State Special Debt Fund (HSSDF) kapott engedélyt

A dokumentumból kiderült, hogy Rogán Antalhoz, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszterhez köthető ügyvédi iroda ötezer eurót, azaz másfél millió forintot kap minden letelepedni szándékozó kínai ügyféltől. Kosik Kristóf ügyvéd többször járt el Rogán Antalnak, valamint Habony Árpádnak, a kormányfő informális tanácsadójának a megbízásából. . Tavaly év végéig több mint 4700 ilyen állampapírt jegyeztek le, vagyis „Rogán Antal ügyvédje” akár hatmilliárd forintot is kereshetett a programmal.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy Kosik írta a letelepedésikötvény-programot lehetővé tevő jogszabály módosítását is 2012-ben.  A hongkongi cégadatok szerint a Hungary State Special Debt Management tulajdonosa a Brit Virgin-szigeteken bejegyzett három offshore vállalkozás: 25 százalékban a Star Wealth Ltd., 30 százalékban a Prime Ally Ltd. és 45 százalékban az Ace Deal Investments Ltd. A lap szerint a Prime Ally Limitedet egy nappal az előtt hozták létre, mint hogy Rogán Antal beadta volna egyáltalán a törvénymódosító indítványát. Rogán az Országgyűlés gazdasági bizottságának elnökeként, 2012. október 27-én adta be a harmadik országbeli állampolgárok beutazását és tartózkodását szabályozó törvényt módosító indítványát a parlamentnek. Október 26-án pedig az aparadicsomban valaki benyújtotta a Prime Ally Limited bejegyzési kérelmét. Sőt: miközben Rogán-féle módosítóindítványa egy napja pihent a magyar parlament iratai között, valaki Star Wealth Limited néven újabb kötvényforgalmazó céget alapított, szintén a Brit Virgin-szigeteken, majd november 1-jén – amikor a törvénymódosítás vitája sem kezdődött még el – még egyet, az Ace Deal Investments Limitedet, szintén az adóparadicsomban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik