Belföld

Nem kérnek a trefortos diákok Áder Jánosból

Több mint százhetven trefortos diák írta alá azt a petíciót, amely Áder János köztársasági elnök gimnáziumi látogatása ellen tiltakozik – értesült a 24.hu. Az államfő kedden tart órát az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnáziumában, és a rendezvényt aligha sorolja majd legkedvesebb protokolláris eseményei közé. 

A diákok fölöttébb kemény hangú szövegében ugyanis az áll, hogy Áder – azzal, hogy aláírta a “lex CEU-t” – olyan álláspontot képviselt, amely “ellentétben áll az iskolánk értékeivel, érdekeivel.” Éppen ezért a gimnazisták párbeszédet kezdeményeztek az ügyben a tanárokkal, az iskola vezetésével: el szerették volna érni, hogy az illetékesek konzultáljanak velük a vizitről, amelyet elleneznek.

A dokumentumot néhány nap alatt írta alá az iskolai diákság körülbelül harmada. 

Ez pedig csak a tiltakozás egyik vonala: arról ugyanis az Index számolt be, hogy a tanárok sem maradtak némák. Az gimnázium honlapján a tantestület körülbelül fele, 40 tanár tett közzé nyilatkozatot .

A szöveg nem hosszú, az aláírók röviden leírják, hogy semmilyen formában nem értenek egyet a “lex CEU-val”, sem a jogszabály tartalmával, sem elfogadásának módjával. “Kiállunk a tanulás és a tanítás szabadsága, valamint a nyílt társadalmi viták szükségessége mellett” – írják.

Az Index kiemelte, hogy az aláírók között van az ország egyik legismertebb matematika-tanára, Gerőcs László is, aki már korábban is tiltakozott a kormány oktatási intézkedései ellen, 2014-ben például nyílt levelet írt Hoffmann Rózsának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik