Belföld

Kiütéses baloldali győzelem Zuglóban

Fölényes győzelmet aratott Bitskey Bence, a szocialisták, a DK és a Párbeszéd által támogatott jelölt a zuglói képviselő-választáson: 790-404-re nyert a baloldali politikus a fideszes Somodi Zoltán ellen. Ennek a sikernek köszönhetően a jobboldal nem tudta megszerezni a többséget a Karácsony Gergely vezette kerület közgyűlésében.

A megméretésen harmadik helyen végző Drevenka Monika, a Civil Zugló Egyesület és az Együtt közös jelöltje 173 szavazatot kapott, az LMP színeiben indult Csordás Balázs Gyula 81, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot képviselő Tóth Imre 109, a Magyar Munkáspárt jelöltje, Szentpáli Kolos 6 szavazatot gyűjtött.

Gyurcsány Ferenc gyorsan reagált a Facebookon az ellenzéki diadalra. A korábbi miniszterelnök szerint az eredmény bizonyíték arra, hogy le lehet győzni a Fideszt, de ehhez dolgozni kell. Úgy fogalmazott: “Az esélyek latolgatása helyett, fanyalgás helyett, a demokraták belső küzdelme helyett tenni kell a dolgunkat. Ezt értik és értékelik a választók.”

Zuglóban azért tartottak időközi önkormányzati képviselő-választást, mert az önkormányzati törvény szerint január 21-én megszűnt a mandátuma a tavaly január­ban eltűnt Sápi Attila MSZP-s politikusnak. A XIV. kerület 3. számú egyéni választókörzetében Sápi hét szavazattal nyert 2014-ben a fideszes jelölttel szemben.

Az ellenzék esélyeit pedig elvileg rontotta, hogy a pártoknak nem sikerült közös jelöltet állítani. Ennek nyomán a DK–MSZP–Párbeszéd  trió Bitskey Bencét, a CivilZugló–Együtt Drevenka Monikát, az LMP pedig Csordás Balázs Gyulát támogatta. Mi több, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt és a Munkáspárt jelöltje is megmérette magát. A Jobbik nem indult a választáson.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik