Belföld

Májusban már tagokat toboroz a Rogán-féle lakáslottó

A Central Nok Szervező Zrt. április 12-én vette kézhez nemzeti otthonteremtési közösségek (nok) szervezésére szóló engedélyét a Magyar Nemzeti Banktól (MNB), a cég várhatóan május 15-én kezdi meg a tagtoborzást - közölte a társaság az MTI érdeklődésére.

A Central Nok Zrt.-t elsőként ismerte el nemzeti otthonteremtési közösségek megbízható szervezőjeként az MNB, és engedélyezte számára, hogy a közösségek számára tagokat toborozzon, egyúttal jóváhagyta a társaság igazgatóságának nyilvános felhívását egy 120 hónapos és egy 180 hónapos futamidejű nok indítására. A Magyarországon működő alap tőkéje 100 millió forint.

A társaság értékesítési stratégiájának elsődleges módjaként az értékesítési partnerekkel való együttműködést választotta. A termékről – a törvény erre vonatkozó szabályozásai miatt – egyelőre nem adhatnak pontosabb felvilágosítást – közölték. A hatályos rendelkezések szerint ugyanis az engedély kézhezvételétől számított 30 napig nem végezhető sem tagtoborzás, sem ügyfél tájékoztatás.

A társaság szerint a nok ésszerű és gazdaságos lehetőség arra, hogy a közösség tagjai mielőbb önálló lakáshoz jussanak. Azon felül, hogy a megvásárolandó lakásnak új építésűnek kell lennie (ennek a definícióját törvények szabályozzák), a szabályozás semmilyen más megkötést nem tesz a lakásokkal kapcsolatban. Minden ügyfél szabadon választhatja meg, hogy hol és milyen új építésű lakás megvásárlására fordítja megtakarított pénzét.

Fiatalok, befektetők

Arra a kérdésre, kiknek a jelentkezésére számítanak, közölték: szinte lehetetlen felsorolni az összes olyan élethelyzetet vagy társadalmi csoportot, amelyik számára jó megoldást nyújt a nok, első lakáshoz jutó fiataloknak éppen úgy jó lehet, mint az okos befektetésre vágyóknak.

Arról, hogy mi garantálja a befektetések biztonságát és azt, hogy minden tag lakáshoz jusson a futamidő végére, kifejtették: a prudens törvényi előírások és az MNB felügyelete biztosítja, hogy az ügyfél pénze biztonságban legyen a megbízható szervezőnél; legkésőbb a futamidő végén minden szerződés szerint teljesítő tag lakáshoz jut.

A parlament 2016 márciusában fogadta el a nok-törvényt. A jogszabály szerint a közösségekhez csatlakozó tagok kötelezettséget vállalnak meghatározott összeg előre meghatározott ütemben történő befizetésére. A megtakarításokat

csak új ingatlan vásárlására lehet fordítani, amelynek szerződéses értéke 10 millió és 40 millió forint között lehet.

Sorsolással vagy licittel döntik el, hogy ki, mikor jut lakáshoz. A megtakarításon felül hiányzó összeget a közösség kamatmentesen megelőlegezi a szerencsés tagoknak. A futamidő legalább 10 év, legfeljebb 15 év lehet, a közösség tevékenységét addig folytatja, amíg minden tagja ingatlanhoz nem jut.

Nincsen OBA-jótállás

A konstrukcióhoz állami támogatás jár, amelynek mértéke a befizetési kötelezettség 30 százaléka, de legfeljebb havi 25 ezer forint. A befizetésekre az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kártalanítási kötelezettsége nem terjed ki.

A közösséget működtető szervező cégnek Magyarországon bejegyzett, zártkörűen működő részvénytársaságnak kell lennie, legalább 100 millió forintos alaptőkével. A szervező a közösség tagjait nyilvános felhíváson toborozza, egy közösség létrehozásához legalább 120 tag kell. Egy szervező több közösséget is működtethet.

A szervező vagyonának el kell különülnie az általa működtetett nok vagyonától. A törvény kimondja azt is, ha a közösséget fél éven belül nem veszik nyilvántartásba, a lakásvásárló mentesül a kötelezettségek alól, és a szervező köteles visszafizetni neki a regisztrációs díjat. A szervező a közösség működtetésén túl kizárólag a közösség tagjának tulajdonában álló lakóingatlan megvásárlásával és értékesítésével összefüggő feladatokat láthat el.

Ha a cégnyilvántartásba már bejegyzett zártkörűen működő részvénytársaság kíván szervezőként továbbműködni, a hatóság abban az esetben ismeri el szervezőként, és adja ki a szervezői engedélyt, ha az engedélykérelem benyújtását megelőzően legalább ezer lakóingatlan építésében, illetve értékesítésében részt vett, és legalább 2 éve folyamatosan teljesítette a fogyasztói csoportokról szóló jogszabályban előírt adatszolgáltatási kötelezettségeit a fogyasztóvédelmi hatóságnak.

A Central Nok Zrt. jogelődje Poligrupo Hungária Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt. néven fogyasztói csoportokat szervezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik