Belföld

Lőtt a Kazinczy utcai kocsmáros: “Nincs az a jogszabály, ami engem védene”

Hat embert vittek el a múlt szerdai Kazinczy utcai incidens után, de végül csak egyikük ellen indult eljárás. Felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette – emiatt hallgatták ki az illetőt. Ezt a rendőrségtől tudtuk meg, az ügy egyéb részleteit pedig a gyanúsítottól.

Az ominózus eset április 12-én este történt, akkor, amikor – két héten belül – már a harmadik tüntetést tartották Budapesten a CEU ellehetetlenítésére meghozott törvénymódosítás ellen. Tömegek voltak még az utcán, ekkor érkezett a hír, hogy lövöldözés tört ki a Kazinczy utcában. Gyorsan kiderült, hogy mindennek nincs köze a megmozduláshoz, és az is, hogy csak egyetlen lövés dördült.

A rendőrség még aznap este közölte – ahogy azt fent már írtuk –, hat embert állítottak elő, miután egy vendéglátóhely üzemeltetője vitába keveredett öt emberrel, akik a szórakozóhely előtt az utcán tartózkodtak, és a veszekedés odáig fajult, hogy az üzemeltető leadott egy lövést a társaság felé egy gáz-riasztó fegyverrel. Az Index akkor arról írt, hogy a kocsmáros öt drogot, vagy legalábbis drognak mondott szert áruló dílerre lőtt egy gázpisztollyal, mert ténykedésükkel ártottak a forgalomnak, a vendégek féltek bemenni.

Nála volt fegyver, ő lőtt

De gyanúsított csak belőle lett, hisz nála volt a riasztópisztoly, és ő lőtt. A férfi a 24.hu-nak azt mondta, azért tette, amit tett, mert úgy érezte, eszköz nélkül maradt, és hiába adnak neki igazat azok, akik ismerik az előzményeket, nincs az a jogszabály, ami őt védené, ezért magát kell megvédenie.

 Nem hirtelen tört belőlem elő a harag, ez a feszültség már két éve gyűlik bennem a tehetetlenség miatt.

– mondta.

A férfi szerint nem ez a néhány ember okoz problémát, legalább huszonöt-harmincfős csoportról beszélhetünk, amelynek tagjai gyakorlatilag futószalagon verik, vagy igyekeznek átverni a bulinegyedben szórakozókat, leginkább a részeg külföldieket. Drogot kínálnak, de sütőport adnak el, ebből csinálnak pénzt. Hiába a sok bejelentés, hiába hívott ő maga is számtalanszor rendőrt, szerinte a hatóság nem tud mit tenni, hiszen végül nem találnak náluk semmilyen illegális készítményt, kábítószert.

Fenyegették

Azt mondja, az ügyeskedő társaságok valóban rontják az üzlet forgalmát, de nem csak az övét és nemcsak a Kazinczy utcában, hanem az egész környéken, és a lakók sem nyugodtak az állandó jelenlétük miatt. Ő is keveredett már vitába velük, mert gyakran a sörözője előtt bonyolítják az üzletet.

“Volt olyan vendég, aki elmondta, azért nem jár be, mert tart tőlük. Jönnek a számlák, fizetni kell a bérleti díjat, a hely meg itt áll üresen. Mert kint állnak az ajtóm előtt.”

Állítása szerint nem egyszer meg is fenyegették, például, hogy várni fognak rá, amikor bezár. Egyébként általában azzal „védekeznek”, hogy ők nem csinálnak semmit, vagy csak várnak valakire, de egyébként nincs semmi köze hozzá, hiszen az utcán vannak, az pedig nem az övé.

Így volt április 12-én is. A szóban forgó estén újfent többen ácsorogtak a kocsma előtt, látszólag huszonéves fiatalok. Nem voltak hajlandóak elmenni, hiába szólt. Ekkor fogta rájuk a riasztópisztolyt. Állítja, azért lőtt, mert fenyegetően léptek fel bele szemben.

„A fegyver egy gázriasztó, amit engedéllyel tartottam, éppen miattuk, mert folyamatosan fenyegetve éreztem magam az atrocitások miatt”

A lövés kapcsán kitart amellett, hogy nem akart bántani senkit, rájuk akart ijeszteni, amit egyébként szerinte nem sikerült. Azóta is nap mint nap látja őket. A férfi ezért ügyvédhez fordult.

Bűncselekmény kontra jogos védelem

A gyanúsított védője, Magyar György a 24.hu-nak elmondta, álláspontja szerint természetes védelmi reakcióról beszélhetünk, vagyis ügyfele cselekménye jogos védelemnek minősülhet, mert jogtalan személy és vagyon elleni támadást hárított el, és úgy folyik ellene büntetőeljárás, hogy ő maga is áldozat.

Úgy véli, a férfi magatartása nem veszélyes a társadalomra, ellenben amit az eseményt kiváltó személyek tesznek, már igen.

A bűnöző keresi a legkisebb rést, ahol van haszon, de kicsi a lebukás veszélye. Sok tényezőnek kéne együtt állnia ahhoz, hogy ezeket az elkövetőket el tudják számoltatni, mert rendkívül nehéz az ilyen burkolt cselekmények bizonyítása büntetőjogi szempontból.

Az ügyvéd hozzátette: védence érdekében tanúkutatást végeznek, mert a hatóság előtt egyértelművé akarják tenni, hogy amit a férfi tett, az nem büntetendő cselekmény.

Azért nehéz egyébként ezeket a csoportokat lefülelni, mert a rendőrök ugyan előállítják őket kábítószer birtoklása miatt, de drog nincs náluk. A cselekmény, amelyet elkövettek, valójában csalásnak minősülne, de sértettek híján nem áll meg a gyanú.  Ennek két fő oka van:

  • az érintettek rendre ittas külföldiek, akik addigra „elvesznek”
  •  nagy valószínűséggel egyikük sem fogja azt mondani, hogy drogot akart vásárolni, de átverték

Úgy tudjuk, a trükk, ha nem is szakállas, nem is éppen új keletű, több rendezvényen, helyszínen próbálkoznak ezzel a csalók, és nem csak sütőport kínálnak szintetikus kábítószerként, összetört vitamint, citrompótlót is, de az sem ritka, hogy majoránnát vagy egyéb fűszert adnak el marihuánaként.

Megkeresésünket elküldtük a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak, egyebek mellett, hogy megtudjuk, van-e tudomásuk a fent leírt módszerről, folyik-e eljárás e ilyen jellegű csalások miatt és ha igen, hány emberrel szemben. A válaszuk meg is érkezett, amelyben azt írják, tudnak az említett jelenségről, és most is több hasonló ügyben folytatnak eljárást.  “A rendőrség feladatköréből adódóan folyamatos bűnfelderítő munkát végez és amennyiben ilyen vagy hasonló jellegű bűncselekmény jut a tudomására, megteszi a szükséges intézkedéseket” – tették hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik