Belföld

Halál a Hajógyárin – jogerősen felmentették a gyilkossággal vádolt biztonságiakat

Hajogyari-sziget(210x140)(1).jpg (hajógyári-sziget)
Hajogyari-sziget(210x140)(1).jpg (hajógyári-sziget)

Felmentette a hajógyári-szigeti gyilkosság vádlottjait csütörtökön a Fővárosi Ítélőtábla, amely – ahogy az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék is éppen egy évvel ezelőtt – bizonyítottság hiányában döntött így.  Az ítélet jogerős.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a két férfi 2011 decemberében biztonsági őrként dolgozott a budapesti Hajógyári Sziget egyik szórakozóhelyén. A vád szerint a mindössze 22 éves áldozat a szórakozóhelyen mulatott, részeg volt. Emiatt véletlenül nekiütközött az elsőrendű vádlottnak, aki ezért fellökte őt, majd kollégájával úgy döntöttek, ittassága miatt kiviszik.

Eközben a vád szerint szidták és erőszakkal lerángatták róla a ruháit, majd a mindössze rövid ujjú pólót viselő fiatalt a szórakozóhely előtti parkolóban megverték, majd fogták az eszméletlen és levetkőztetett fiút és fagypont körüli hidegben, a hét méter magas támfalról a Dunába dobták. A fiú elmerült és rövid időn belül életét vesztette.

2014-ben egyébként  az ügyészség megszüntette az eljárást a kidobóemberek ellen, ám végül mégis vádat emeltek.

Első fokon ugyan a törvényszék megállapította, hogy a fiú valóban bűncselekmény áldozata lett, de azt nem tudták kétséget kizárólag nem bizonyítani, hogy valóban két biztonsági ember felelős a haláláért. A bíró emlékezetes mondata a következőképpen hangzott:

“A bíróság most nem igazságot, hanem jogot szolgáltatott”

A bíró akkor hozzátette: a bíróság nem azt mondta, hogy nem a vádlottak voltak az elkövetők, hanem azt, hogy ez nem nyert bizonyítást. Illetve, hogy a vádlottaknak a saját lelkiismeretükkel kell elszámolni, és ha ők voltak a tettesek, akkor ez életük végéig kísérje végig az életüket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik