Belföld

Nem volt hajlandó elhagyni az újpesti sörözőt, halálra késelte egy 17 éves fiú

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 04. 18. 10:54

Lezárták a nyomozást annak a a 17 éves fiúnak az ügyében, aki halálra késelt egy 28 éves fiatalembert tavaly májusban Budapesten. A rendőrség kedden közölte: vádemelést javasolnak emberölés miatt.

A kamasz 2015. május elsején hajnalban egy IV. kerületi sörözőben szólalkozott össze az áldozattal, akit nem ismert. Amiatt vesztek össze, hogy utóbbi fiatal nem akarta elhagyni a kocsmát, ahol a fiú – egy zártkörű bulin – a barátaival szórakozott.

A veszekedést lökdösődés és verekedés követte, majd a kamasz elővett egy kést és és többször hason illetve háton szúrta vitapartnerét. A sérültet mentők vitték el a helyszínről, ám egy hónappal később a kórházban életét vesztette.

Az ügy iratai már az illetékes ügyészségen vannak.

Fotó: police.hu
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. szeptember 6.
Patyi András rektor (középen b) és Trócsányi László igazságügyi miniszter (középen j) érkezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanévnyitó ünnepségére az egyetem új oktatási épületében 2017. szeptember 6-án.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.