Belföld

Bíróságra viszik a Teréz körúti robbantót

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 04. 18. 11:37

Ezen a héten kiviszik a börtönből a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját. A fiatal hat hónapja van előzetes letartóztatásban, a törvény szerint így személyesen kell ezen a héten megjelennie azon az ülésen, amelyiken majd arról dönt a bíróság, hogy meghosszabbítja-e az előzetesét, amit egyébként az ügyészség ezúttal is indítványozott.

A Velvet azt írja, hogy P. Lászlót április 20-án hallgatja meg újra a bíróság.

A gyanúsítottat április elején agresszív viselkedése miatt átszállították az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe (IMEI), de  ügyvédje , Surdy Miklós azt mondta, hogy  a múlt héten már visszakerült a Venyige utcai börtönbe.

Ahogy arról beszámoltunk, a fiatal  csaknem négy hónapon át tartotta magát és nem beszélt, kivéve annyit, hogy nem ő követte el a bűncselekményt. Február közepén két egymást követő napon is kihallgatták, ekkor törte meg a csendet. Pár nappal később már tudni lehetett, hogy mindent részletesen beismert, Brunner Tamás, a volt ügyvédje akkor azt mondta, valószínűleg azért, mert mostanra érett meg benne a gondolat, hogy beismerő vallomást tegyen. Az apa mindvégig kitartott, sőt most is kitart fia ártatlansága mellett.

A fiatalembert következő hét elején körülbelül nyolc órán át kérdezték, illetve akkor  részletesen beszélt a már bevallott bűncselekményről. Elmondta egyebek mellett, hogy nem ismerte a két egyenruhást, akiket állítása szerint nem akart megölni a házilag készített szerkezettel, illetve a rendőrséggel sincs baja. Azt viszont, hogy újabb merényletre készült, tagadta. Arra a kérdésre, hogy mi motiválta, illetve, hogy mi volt a a célja, ha nem akarta megölni a két egyenruhást, nem adott választ. Következő alkalommal azonban már nem volt könnyű vele kommunikálni, nem akart beszélni.

A fiatalembert két hét kihagyás után, március 8-án ismét kihallgatták. Hogy az utolsó időpontban mire jutottak vele, nem derült ki, csupán annyi, hogy már nem Brunner védi a továbbiakban.

A Teréz körút Király utcai kereszteződésében szeptember 24-én, 22 óra 36 perckor robbant bomba, egy házi készítésű szerkezet. Percek alatt özönlötték el rendőrök a helyszínt, és a számuk a következő órákban csak nőtt, kisbuszok érkeztek, tűzszerészek jöttek, készenlétisek, de még terrorelhárítók is. Két rendőr sérült meg, egyikük életveszélyesen, társa pedig súlyosan. Papp Károly, országos rendőrfőkapitány a támadás másnapján azt mondta, ki akarták végezni a rendőreit. A gyanúsított az ügyészség szerint újabb robbantásra készülhetett.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.