Belföld

„Anyucika és Apucika mossa a szaros gatyáikat, míg Ők mocskolják az országot”- üzent egy baranyai polgármester Gulyáséknak

A Pécs mellett található Pellérd község hivatalosan függetlenként induló polgármestere, Tajti Zoltán keményen nekiment a Sándor-palotát megdobáló civileknek.

Az országban több helyütt is hangszerüzleteket üzemeltető Tajti Music tulajdonosa az alábbi bejegyzést tette ki Facebook-oldalára (a posztot azóta már törölte):

Eközben a Szabadpecs.hu arról ír, Böszörményi István szobrász az egyik Pécsett kiállított alkotását festékkel öntötte le csütörtökön, így jelezve kiállását Gulyásék mellett. A lap megkeresésére úgy fogalmazott: egyelőre ennyit tehetett,

hogy ne mehessünk el szótlanul a gyalázat mellett.

Szerinte még sok-sok festékre van szükség ahhoz, „hogy megtisztítsuk a hazát”.

Böszörményinek már nem ez az első közéleti tiltakozó akciója – emlékeztet a portál -, az egyik legemlékezetesebb az volt, amikor 2014 novemberében az egyik pécsi sétálóutcában, a pécsi városháza aljában felállított Weöres Sándor-szobrot annak avatásán liszttel leszórta, így tiltakozva Tiltakozva Kligl Sándor silány minőségűnek tartott szobra, s az ellen, hogy a pécsi városvezetés mindennemű pályázattatás és valós szakmai egyeztetés nélkül rendelte meg a kiállított szobrot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik