Belföld

Egy hónapig nem állt szóba a polgármester a kirúgott momentumossal

Megírtuk, hogy kirúgták a Momentum Mozgalom egyik tagját a budatétényi önkormányzattól, mert aláírásokat gyűjtött a NOlimpia-kampányban. Pencz András állítása szerint több mint egy évig végzett háttérmunkát a hivatalban, majd azután bontottak vele szerződést, hogy leadták a kampány során összegyűjtött aláírásokat.

Az ATV Start vendége volt Budafok-Tétény polgármestere és Pencz András, utóbbi azt mondta, nem figyelmeztették előre és választási lehetősége sem volt, ezért örül, hogy a polgármesterrel a kirúgása után 30 nappal végre leülhet beszélni.

Budafok-Tétény polgármestere, Karsay Ferenc már születése óta ismeri a Momentum aktivistáját, ő hívta meg a “saját csapatába”. A polgármester szerint Pencz András a polgármesteri kabinet részeként politikai munkát végzett, úgy gondolja, ebben jól helytállt. Amikor Pencz bejelentette, hogy részt vesz az aláírásgyűjtésben, Karsay azt állítja, figyelmeztette, hogy ez egy veszélyes lépés.

Addig nem volt semmi probléma, amíg nem adtuk le az aláírásokat, mondta Pencz.

A momentumos aktivista jelezte, hogy már januárban tudni lehetett, hogy a Momentum párttá fog alakulni, Karsay Ferencnek mégis csak akkor jelentett problémát a kérdés, amikor meglátta egy fotón, hogy ő is jelen volt az olimpiaellenes népszavazáshoz összegyűjtött aláírások leadásakor.

A polgármester azt mondja, arról van szó, hogy ő egyetértett az olimpia rendezésével, Pencz András pedig nem.

Nem arról volt szó, hogy momentumos vagyok vagy fideszes, mondta Pencz.

Hozzátette, azt szeretné, hogy rendezzék ezt az ügyet, szerinte a polgármesterrel már korábban rögzíteniük kellett volna, meddig tart a szerződése, nem egyik napról a másikra közölni, hogy már nincs szükség rá. Pencz András azt nehezményezte leginkább, hogy az elmúlt 30 napban semmilyen kommunikáció nem zajlott közte és a polgármester között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik