Belföld

Belebetegedett a hajdúbagosi kislány, hogy apja molesztálta – 12 évet kapott a férfi

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 04. 12. 12:20

Súlyosbította a Debreceni Ítélőtábla annak a hajdúbagosi férfinak a büntetését szerdán, aki éveken keresztül molesztálta kislányát. Tíz helyett tizenkét évet kapott, egyebek helybenhagyták a törvényszék korábbi döntését. Az apát
  •   folytatólagosan elkövetett szexuális erőszak bűntettében
  • folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés bűntettében
  • és kiskorú veszélyeztetésének bűntettében
mondták ki bűnösnek.
A férfinak fegyházban kell letöltenie büntetését, de azután, hogy letöltötte annak kétharmadát, feltételesen szabadon bocsátható. A tábla emellett megszüntette a férfi felügyeleti jogát.
A bíróság megállapította: az apa 2011 és 2015 között molesztálta 2003-ban született gyermekét Hajdúbagoson, ahogy fogalmaztak,  “több szexuális bűncselekményt követett el”. A férfi akkor közeledett kislányához, amikor ittas volt.

A gyerek 11 éves kora körül fogta fel, hogy apja mit tesz vele, és onnantól kezdve nem akart elmenni a láthatásokra, viszont a történtekről hallgatott, így anyja erőltette a kapcsolattartást. A kislány attól félt, hogy apja megveri, mert korábban, amíg együtt éltek, vele és anyjával szemben is erőszakos volt. A gyereknek 2016-ban romlani kezdtek a jegyei, sokat betegeskedett, amely mögött pszichés okok húzódtak, ekkor küldték pszichológushoz. Végül ott derült ki, hogy mi történt vele.

Az ügyet március végén kezdték tárgyalni másodfokon.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

German Chancellor and CDU party leader Angela Merkel (C) addresses supporters after exit poll results were broadcasted on public television at an election night event at the party's headquarters in Berlin during the general election on September 24, 2017.
Germany voted in a general election expected to hand Chancellor Angela Merkel a fourth term, while the hard-right Alternative for Germany (AfD) party is predicted to win its first seats in the national parliament. / AFP PHOTO / Odd ANDERSEN
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.