Belföld

A Trump-kormány teljes támogatását bírja a CEU

Terjedelmes interjút adott az Indexnek Hoyt Yee, az Egyesült Államok külügyminisztériumának helyettes államtitkára budapesti tárgyalása után.

A beszélgetés elején tisztázta, hogy nem a CEU ügyében érkezett Magyarországra, utazását már jóval a botrány kirobbanása előtt leszervezték, de mégis a Közép-Európai Egyetem volt a fő téma.

Yee a lapnak elmondta, hogy bár nem beszélhet a magyar kormány nevében, de a beszélgetések alapján úgy érzi, hogy megértik, mi forog kockán

Talán a magyarok tízezreinek demonstrációja vasárnap némi figyelmet irányított arra, hogy ennek a városnak, ennek az országnak a lakói mennyire fontosnak tartják az egyetemet

– fogalmazott.

Álláspontja szerint az egyetem egy nagyon fontos példája a Magyarországgal való együttműködésüknek. Hozzátette, a CEU jelenléte nemcsak a diákok, hanem a szélesebb tudományos közösség számára is fontos, és annak bizonyítéka, hogy lehet világszínvonalú oktatás Budapesten.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel

Kijelentette, tisztában vannak vele, hogy a törvény a CEU-t veszi célba, és fenyegeti a CEU azon képességét, hogy folytassa a sikeres működését Magyarországon, és szerencsétlennek nevezte, hogy nem voltak tárgyalások, vagy csak beszélgetések a kormány és az egyetem között a törvény elfogadása előtt.

Arra a kérdésre, hogy teljesen lehetetlen-e a szövetségi kormány számára, hogy mégis az tárgyaljon a CEU-t is érintő bilaterális egyezményről, a helyettes államtitkár azt felelte,

semmi sem lehetetlen, de ilyet az USA kormánya nem szokott csinálni.

Yee arról is beszélt, hogy Fiona Hill, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsának tagja, Donald Trump tanácsadója kétségtelenül tisztában van az üggyel, és az amerikai vezetésnek is tudomása van a problémáról.

Az egyetem bírja az Egyesült Államok kormányának teljes támogatását azon küldetéssel kapcsolatban, amit kifejt, hogy világszínvonalú oktatást nyújtson.

A teljes interjút ide kattintva olvashatja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik