Sümeg, 2015. március 23.
Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) elnöke beszédet mond a CÖF és a Békemenet-szervezők civil autós zarándoklatának sümegi állomásán, A demokrácia lényege a társadalmi összefogás című nagygyűlésen a sümegi művelődési házban 2015. március 23-án.
MTI Fotó: Varga György
Belföld

A CÖF túlságosan enyhének tartja a civil törvényt

24.hu
24.hu

2017. 04. 11. 16:08

Korábban a témában:

Csizmadia Zoltán a Békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórum elnöke közleményben reagált a kormány civil törvényére.

Ebben azt írja:

Túlságosan enyhének tartjuk az ötpárti egyeztetésen megvitatott és az ellenzék által elutasított civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvénytervezetet. Erősebb garanciákra lenne szükség, hogy a gyakorlatban jelentkező politikai szemléletű és indíttatású NGO-k cselekvéseit ellenőrizni lehessen.

Javasolják, hogy “a legitim kormány folyamatos támadását, megpuccsolását ne lehessen idegen pénzekből finanszírozni”. Példákat is hoznak: “nem engedhető meg az iskolai diák önkormányzatok mellett árnyék önkormányzatok létrehozása és finanszírozása”.

Tiltani kell az álsegély szervezetek és embercsempészek szövetkezését a zöldhatáron áttörő illegális migránsok felé irányuló segítségnyújtást.

– írják.

Csizmadia szerint ezek példák arra, hogy hogyan lehet “lázításra, felforgatásra, ellenzéki célokra specializált szervezeteket létrehozni, illetőleg életben tartani, miközben Magyarország szuverenitása sérülhet. Idetartozónak tekintjük a párt ideológiák szerinti csoportosulások, médiák hazugságok útján történő befolyásolását, esetlegesen a pénzen vett brüsszeli lobbisták közreműködésével.”

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.