Belföld

Ezrével perelnek elmaradt bérükért a rendőrségi dolgozók

A rendőrség annak ellenére nem hajlik a megoldásra, hogy milliárdos nagyságrendben veszítik a pereket.

A magyar rendőrség kilencezer közalkalmazottjának közel harmada perben áll a munkahelye szerinti rendőr-főkapitánysággal a garantált illetménykülönbözet megtérítésének elmaradása miatt – számolt be az atv.hu. A rendőri vezetés a tetemes költségek ellenére sem hajlik arra, hogy a kérdést általános jelleggel, valamennyi munkavállalóra kiterjedően orvosolják.

A Független Rendőr Szakszervezet tájékoztatása szerint a rendőrségnél már 2013 óta bevett munkáltatói gyakorlat, hogy a közalkalmazottként foglalkoztatott munkavállalók, jellemzően az irodai dolgozók bérét mindig pontosan annyival csökkentik, amennyivel a garantált bérminimum, illetve a minimálbér összege emelkedik, így a fizetések nettó összege sosem változik.

Emiatt az érdekképviseletek – több kúriai állásfoglalás alapján – mintegy háromezer munkaügyi pert visznek, amit a nyilvánvaló munkajogi hiba miatt folyamatosan meg is nyernek, a bíróságok három évre visszamenőleg több százezer forintokat ítélnek meg a közalkalmazottaknak. A rendőrség vezetése azonban inkább pereskedik tovább, fizeti a perköltséget, a végszámlát, a kamatokat, mert a Belügyminisztérium nem biztosított költségvetési forrást a jogsértések általános orvoslására.

Pongó Géza, a Független Rendőr Szakszervezet főtitkára elmondta: minden esetben először a munkáltatóval próbáltak megegyezni a vonatkozó jogszabályokra és kúriai állásfoglalásokra hivatkozva, de még egyszer sem jártak sikerrel. Jogsegélyszolgálatuk jelenleg 1700 munkavállalót képvisel, ügyeik csaknem negyede már jogerősen le is zárult. Az eddig kifizetett illetménykülönbözet több százmillió forintot tesz ki, a folyamatban lévő ügyek milliárdos tételt jelentenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik