Belföld

Palkovicsék kötelezővé tennék a középiskolai felvételit

palkovics-laszlo(430x286).jpg (palkovics lászló, felsőoktatási államtitkár, )
palkovics-laszlo(430x286).jpg (palkovics lászló, felsőoktatási államtitkár, )

Tankönyv helyett tabletet kaphat 2018 szeptemberétől több ezer ötödik osztályos kisdiák, és a tanárokat is korszerű digitális eszközökkel szerelik fel – mondta az oktatási államtitkár csütörtökön egy szombathelyi tanácskozáson.

Palkovics László arról is beszélt, hogy tízmilliárd forintot szánnak iskolabuszok beszerzésére, amelyek kistelepülésekről viszik majd a felsősöket a jól felszerelt térségi vagy városi iskolákba.

Első lépésben hatezer tablet beszerzését tervezik, és már dolgoznak a megfelelő digitális tananyagok kialakításán, ha pedig a program sikeres lesz, általánossá fogják tenni. Harmincezer tanár informatikai oktatása már zajlik, és negyvenötezren kapják meg hamarosan a munkájukhoz szükséges digitális eszközt – ismertette.

A projektre 34 milliárd forint áll rendelkezésre, és ehhez társul egy 10,5 milliárdos, az iskolák wifi-hálózatának fejlesztésére szolgáló keretösszeg is – közölte.

Az oktatási államtitkár a legutóbbi PISA-felmérés romló eredményeire utalva azt mondta: az okokat nemcsak az iskolarendszerben, hanem szociális területen és a szakképzésben is kell keresni.

Utalt arra, hogy miközben az OECD-országokban az egyes iskolatípusok teljesítménye között nincs nagy különbség, nálunk például matematikából a hatosztályos gimnáziumokban Szingapúr eredményét hozták a diákok, a négyosztályosokban pedig Finnország és Németország szintjét, a szakgimnáziumokban és szakközépiskolákban pedig ennél gyengébb eredmény született.

Palkovics László azt is elmondta, hogy terveik szerint – az új nemzeti alaptanterv bevezetésével párhuzamosan – 2019-től felmenő rendszerben

kötelezővé tennék a középiskolai felvételit.

Az elképzelés szerint a rendszer hasonlóan működne mint a felsőoktatás esetében, tehát központilag megszabnák, hogy hány diák vehető fel egy évben gimnáziumba, mennyi szakgimnáziumba és mennyi szakközépiskolába.

A fórumon résztvevő cégvezetők közül többen azt szorgalmazták, hogy a szakgimnáziumoknál ne csupán egy évet foglalkozhassanak a diákokkal a szakképzésbe bekapcsolódó vállalatok, hanem, mint régen, legyen erre ismét két évük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik