Belföld

Kamu végrendelettel szerezte meg a hagyatékot a somogyi polgármester – letöltendőt kapott a családsegítő is

Mégsem ússza meg felfüggesztettel az a családsegítő, aki társaival összejátszva szerezte meg egy Vízváron örökös nélkül elhunyt férfi hagyatékát – tudtuk meg a Somogy Megyei Főügyészségtől. Az elsőfokú bíróság mindhárom vádlott bűnösségét megállapította, azonban – az ügyészi indítványtól eltérően –  a nővel szemben végrehajtásában felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki. A döntés ellen az ügyész fellebbezett, hogy súlyosbítsák a büntetését. Így is történt, a Kaposvári Törvényszék végül végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte.

Ahogy arról beszámoltunk, a másodrendű vádlott – az egyik Dél-somogyi község polgármestereként – napi kapcsolatban állt a közeli településen családsegítőként dolgozó harmadrendű vádlottal, aki 2013 júniusában megtudta, hogy Vízváron örökös nélkül meghalt egy férfi és információkat szerzett a hagyatékról is. Mindezt megbeszélte cinkosával, majd eldöntötték: megszerzik az örökséget. A tervbe a polgármester bevonta egyik ismerősét, aki rossz anyagi körülmények között élt. Hárommilliót ajánlottak neki, ha beszáll.

A polgármester ismerőse a polgármestertől kapta meg a hamis végrendeletet, amellyel megpróbálta megszerezni az örökséget. A közjegyző 2014 márciusában átadta neki a 4,8 millió forintot érő ingatlant és az értékpapírokat 13 millió 200 ezer forint értékben. A visszaváltott értékpapírokból az elsőrendű vádlott hétmilliót átadott a polgármesternek, illetve a ház kulcsait is. Ő hárommillió forintot tartott meg, ahogy azt megbeszélték. Később kiderült, az elhunytnak volt két életbiztosítása is, ebből további kétmillió forint folyt be.

Az ügyészség polgári ügyben elkövetett hamis tanúzás bűntette, csalás bűntette, valamint közokirat- és magánokirat-hamisítás miatt emelt vádat  a trió ellen még tavaly tavasszal. A bíróság az elsőrendű vádlottat két év négy hónap, a faluvezetőt pedig két év börtönbüntetéssel sújtotta. A családsegítő akkor négy év felfüggesztettel megúszta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik