Belföld

Hazarendelhetik Washingtonból a magyar nagykövetet

szemerkenyi-reka(210x140).jpg (Array)
szemerkenyi-reka(210x140).jpg (Array)
Egyes források szerint azzal is elégedetlenek voltak a kormányban, hogy CEU-ügyben nem győzködte az amerikai külügyet.

Nyáron hazarendelik Washingtonból Szemerkényi Réka nagykövetet – tudta meg az atv.hu kormányzati forrásból. Információik szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter már jelezte a döntést az érintett számára.

Úgy tudják, Szemerkényi helyére a legesélyesebb jelölt Szabó László külügyminiszter-helyettes lehet, de erről még nem született meg a hivatalos döntés. A jelenlegi nagykövetet 2015 februárjában nevezték ki, a mélyponton lévő magyar-amerikai kapcsolatok rendbe hozását várták tőle. Szemerkényi februárban a Figyelőnek már azt mondta, „be vannak kötve a Fehér Házba”, az amerikai elnökkel már háromszor találkozott.

A portál forrásai szerint a kormányban volt, aki nehezményezte, hogy Szemerkényi a diplomáciai csatornákat nem használta ki eléggé arra, hogy az amerikai külügyminisztériumot tájékoztassa a CEU ellehetetlenítéséről szóló törvényjavaslatról, és meggyőzze őket arról, hogy az Orbán-kormány legitim és nem diszkriminatív szabályozásra készül.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik