Belföld

Ámokfutás Lamborghinivel az M7-esen – felfüggesztettel megúszta a sofőr

kiégett lamborghini (kiégett lamborghini)
kiégett lamborghini (kiégett lamborghini)

Jogerősen egy év fogházbüntetésre ítélték három évre felfüggesztve azt a sofőrt, aki egy kölcsönkapott Lamborghinivel száguldozott az M7-esen. A 38 éves férfit emellett három évre eltiltották a vezetéstől – közölte a Kaposvári Törvényszék szóvivője az MTI érdeklődésére.

Az ügyben a napokban született döntés, amely helybenhagyta a korábbi határozatot, és a férfit közúti baleset gondatlan okozásának vétségében találták bűnösnek.Megállapították:

A 38 éves férfi ismerősétől kapta kölcsön a Lamborghini Huracánt. Egy ismerőse beült mellé, hogy videót készítsen az útjukról. Több mint 300 kilométeres óránkénti sebességgel repesztettek,  amikor a sofőr a sztráda szegerdői szakaszán elvesztette uralmát a jármű felett. A kocsi a bal oldali szalagkorlátnak, majd egy hídperemnek ütközött, áttért a külső forgalmi sávba, ahol ismét korlátnak ütközött, végül egy vízelvezető árokban kötött ki. A vezető kihúzta a balesetben súlyos egészségkárosodást szenvedett utasát a felborult autóból, amely ezután kigyulladt és kiégett.

A büntetés kiszabásakor a bíróság enyhítő körülményként vette figyelembe, hogy a vétkes sofőr fizette sérült barátja gyógykezelésének költségeit.

Az említett videót egyébként a rendőrség korábban közzétette:

Olvasói sztorik