Belföld

Visszautasítja Orbán vádaskodását a CEU

Nincs érvényben olyan törvény, ami alapján a miniszterelnök csalással vádolta az intézményt, ami nem „Soros-egyetem”.

Közleményben utasította vissza a Közép-európai Egyetem (CEU) Orbán Viktor állítását, ami szerint az egyetem csalást követne el.

Ellentétben a Miniszterelnök kijelentésével, jelenleg nincsen érvényben olyan törvény Magyarországon, amely megköveteli, hogy az egyetemek származási országukban is folytassanak képzést annak érdekében, hogy Magyarországon diplomát adhassanak ki

– írták, hozzátéve, hogy az intézmény jogosult arra, hogy magyar és amerikai diplomát adjon ki.

„25 éve a magyar törvényeket betartva veszünk részt a magyar felsőoktatásban – bármilyen ennek ellentmondó kijelentés hamis. Szeretnénk azt is megjegyezni, hogy a Miniszterelnök kijelentésével ellentétben egyetemünk hivatalosan bejegyzett és világszerte ismert neve Közép-európai Egyetem” – áll a közleményben, arra utalva, hogy Orbán következetesen „Soros-egyetemnek” hívta az intézményt a pénteki rádióinterjúban.

Az egyetem azt is közölte: a feléjük megnyilvánuló hazai és külföldi támogatás sokat jelent számukra, azt azonban hangsúlyozzák, hogy akadémiai szabadságuk védelme nem pártpolitikai ügy. „Az akadémiai szabadság minden magyar állampolgár ügye kell hogy legyen” – írták. Hozzátették: nem kezdeményeznek, nem támogatnak, nem hagynak jóvá semmilyen politikai szervezet által rendezett nyilvános tüntetést.

Őszintén hiszünk abban, hogy a magyar állampolgárok politikai meggyőződésüket félretéve, közös erővel védik meg a magyarországi felsőktatási intézmények szabadságát

– áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik