Belföld

Kétmilliárdért vesz a BKV használt buszokat egy semmiből feltűnt cégtől

Nyugat-európai városok levetett hibrid járműveit hozzák Budapestre, de nem biztos, hogy megéri az üzlet.

Majdnem annyiért vesz használt Volvo hibrid buszokat a BKV, mintha új magyar gyártású járműveket vennének – írja az Omnibusz szakblog.

A közlekedési vállalat még az év elején írt ki tendert legfeljebb negyven használt hibridbusz beszerzésére. A járművek egy-egy példányára 46,4 millió forintot szánnak. A kiírás érdekes pontja volt, hogy nem kell a buszoknak ugyanolyanoknak lenni, elég, ha a gyártójuk megegyezik. A közbeszerzést megnyerő Lektorna Kft. a lehetőséget ki is használta, több nyugati városból szedte össze a 3-8 éves használt buszokat.

A blog rámutat: a nyugat-európai közlekedési cégek már szabadulnának alig néhány éves Volvo hibrid buszaiktól, mert az üzemeltetésük valójában nem gazdaságos, a meghibásodás valószínűsége és a javítás költsége is magasabb. A használt buszoknak néhány éven belül az akkumulátorait is cserélni kell, ami tizenkétmilliós költséget jelent.

Arról már az Index számolt be, hogy a kétmilliárdos üzletet bonyolító Lektorna Kft-t titkárnői tevékenységre alapították, az utóbbi években 0 forint árbevétellel működött, majd 2016-ban új tulajdonos érkezett Bor Veronika személyében és a főtevékenység járműkereskedelemre változott. A cég vezetőjét a portál nem tudta elérni, noha kíváncsiak lettek volna, milyen árréssel dolgozik a cég, az interneten ugyanis már 28 millió forintért is találni használt Volvo hibrid buszt.

A közbeszerzést egyébként nem a BKV, hanem a Fővárosi Közbeszerzési Kft. bonyolította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik