Belföld

Tényleges életfogytiglant kapott a kislányát 111 késszúrással megölő anya

Huszár Krisztina
Huszár Krisztina

bűnügyes. 2017. 03. 29. 12:07

Örökre rács mögött lesz a Tatabányai Törvényszék döntése szerint az a nő, aki 2015-ben egy tatai panzióban 111 késszúrással megölte kislányát, majd egy zsineggel fojtogatta a holttestét. Feltételesen sem szabadulhat soha a szerdai ítélet szerint, amely egyébként nem jogerős, mert a védő és a vádlott enyhítésért fellebbezett.

A bíró indoklásában leszögezte, a legsúlyosabb büntetés kiszabásával “azt az üzenetet kell közvetítenem a társadalom többi tagjának, hogy a családi konfliktusok megoldásának nem az a módja, hogy a hozzátartozót – különösen a gyermeket – megölöm”.

Az Index azt írja,

a nő az utolsó szó jogán arról beszélt, mennyire szerette a lányát, és nem tudja felfogni a történteket. 

Ahogy arról beszámoltunk, a nő az 1990- es évek közepén ismerkedett meg a gyermek apjával. A kapcsolatból 2007 januárjában kislány született. Nem éltek együtt, a férfi ugyanis házas volt és a családjával maradt. A gyereket eleinte az asszony nevelte, pontosabban hét közben nála volt, hétvégén pedig az apjával.

A nő azonban 2010-ben inni kezdett, gyakran ráadásul antidepresszánsra tette ezt. Mivel a probléma csak fokozódott, 2012-ben az apa arra jutott, hogy az asszony már nem tud gondoskodni a gyermekről, ő akarta tovább nevelni, emiatt egyre többet veszekedtek.

2012. június 19- én jelzés érkezett a gyámhatósághoz egy ismeretlen bejelentőtől, hogy a nő rendszeresen magával viszi a kislányt egy pályaudvar közelében lévő sörözőbe és előfordul, hogy még éjfélkor is ott vannak.  Ugyanezen a napon a vádlott telefonon megfenyegette volt párját, hogy a magát és a kislányt is megöli. Emiatt a férfi kihívta a rendőröket. Az egyenruhások akkor megtalálták őket egy gyógyszertárnál. Az asszonyt a Budapesti Szent János Kórház Pszichiátriai Osztályára vitték, a gyereket pedig vissza az apjához.

Az anya ekkor rövid időre pszichiátriai kezelés alá került, de onnantól lényegében a másik szülője nevelte, leszámítva rövidebb időszakokat. Abban az ügyben egyébként kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt indult eljárás.

2012. júliusában a szülők aláírtak egy közjegyzői nyilatkozatot, miszerint ha az anya egészségügyi állapota olyan mértékben romlik, hogy nem képes ellátni kislányát, ideiglenesen az apjánál helyezik el. Még azon a nyáron, augusztus végén a nő jelentette fel az apát, mert nem vitte vissza a gyereket a láthatásról. Ezt a feljelentést azonban a rendőrség elutasította. Gyermekelhelyezési per kezdődött, amely végül a szülők végül a korábbi megállapodás miatt következő év novemberében megszűnt.

Az apa minden hétvégén péntektől vasárnapig volt jogosult magával vinni a kislányt, aki ennek ellenére továbbra is vele élt. Az asszony csak alkalmanként pár órára találkozhatott vele, akkor is az apa jelenlétében, de leginkább skype-on és telefonon tartották a kapcsolatot.

A vádlott 2013 és 2015 között többször változtatta a lakóhelyét, Ausztriában és Olaszországban is élt, míg végül 2014. novemberében barátnője édesanyjához költözött Tatabányára, majd több ottani albérletben is megfordult a későbbiekben. 2015 februárjával megismerkedett egy férfival, akivel össze is költözött.

Mivel az apa úgy látta, a nő élete rendeződni látszik, és amikor telefonon beszéltek sem hallotta azt a hangján, hogy ittas, ezért 2015. márciusában megengedte, hogy a gyerek vele tölthesse a tavaszi szünet öt napját április 2-től 6-ig bezárólag. A férfi megnézte az élettárs lakását, rendezettnek találta, az anyát pedig kiegyensúlyozottnak, ezért ott merte hagyni a gyereket.

Az anya úgy döntött, szállást foglal egy tatai panzióban, ezt már március végén megtette, de erről nem adott pontos tájékoztatást az apának. Az asszony bevásárolt, összecsomagolt, és elrakott egy 9 centiméter pengehosszúságú kést a szeleteléshez. Taxit hívott, majd elindultak.

A 107-es szobába jelentkeztek be. A délutáni órákban vásárolni indultak, de visszafele az anya már ittas volt. Beszélgettek, ekkor tudta meg a kislánytól, hogy apja feleségét anyának szólítja, és, hogy a család a tervezettnél korábban akar véglegesen Németországba költözni. A hír hallatán beszedte a nála lévő nyugtatókat, majd késő délután lement a recepcióra és ott kért egy sört, amit helyben meg is ivott, közben szidta a gyerek apját és elpanaszolta az alkalmazottnak azt is, amit nem sokkal korábban tudott meg, hogy a gyermek anyunak szólítja apja párját.

Ezután arra kérte a recepcióst, ha valaki keresné őt, tagadja le, hogy ott van. Ezután két üveg pezsgőt kért, majd 8 körül felment. A gyerek ekkor már aludt.

Az anya az éjszaka begyógyszerezte magát, közben ivott, ekkor döntötte el, hogy a hallottak miatt megöli a kislányt. Pezsgőt itatott vele, amiben feloldott több tablettát. A gyerek elkábult, ekkor a nő többször megütötte a bal szeme környékén, majd a késsel 108 alkalommal mellkason és hason szúrta, emellett három további szúrást ejtett az alkarján. Harmincegy olyan szúrás érte, amely életveszélyesnek minősül, míg négy a lépét, a máját 11, a tüdőt és a szívét pedig négy-négy.Utóbbiak halálos sérülések, a gyerek két percen belül életét vesztette. Miután a kislány meghalt, az anya zsineget csavart a nyaka köré és fojtogatni kezdte. A gyerek holttestét pár nappal később megtalálták a rendőrök a panzióban, ahová bejelentés alapján mentek. A nőt a helyszínen fogták el.

A másik asszony, aki tényleges életfogytiglant kapott, Polcz Erika volt, akit Szita Bence megöléséért ítéltek el. A nő súlyos betegségben szenvedett és idén januárban meghalt a kalocsai börtönben.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. július 19.
Az Orbán Viktor miniszterelnök vendégeként hivatalos látogatáson Magyarországon tartózkodó Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök beszédet mond a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) Goldmark termében 2017. július 19-én. A magyar miniszterelnök és izraeli vendége a látogatással a Mazsihisz meghívásának tesz eleget.
MTI Fotó: Mohai Balázs
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.