Belföld

Németh Szilárd: a határzár sem jelent 100 százalékos biztonságot

A magányos elkövetők veszélyére figyelmeztettek a szolgálatok.

Az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának zárt ülése után a testület MSZP-s elnöke, Molnár Zsolt felidézte, hogy a múlt heti londoni merényletet magányos elkövető hajtotta végre, és a szolgálatok is felhívták a figyelmet arra, hogy az Iszlám Állam iraki és szíriai területvesztései után több magányos elkövető veheti célba Európát. Ráadásul a terroristák már nem feltétlenül robbanóanyaggal, lőfegyverrel, hanem bármilyen arra alkalmas eszközzel elkövethetnek merényletet. Ezért fokozott figyelemre és óvatosságra van szükség – emelte ki a bizottság elnöke.

Németh Szilárd alelnök szerint a bizottsági ülés fő témája az illegális bevándorlás és a vele kapcsolatba hozható terrorizmus megfékezése volt. A szolgálatok és a határőrizetet felügyelő rendőrség képviselői egyértelművé tették, hogy Magyarország Európában egyedülállóan képes megvédeni a schengeni és a magyar határt. A jogi határzár megerősítése – a műszaki határzár és a háromezer emberből álló élőerős védelemmel együtt – garantálja, hogy Magyarországra, valamint Magyarországon keresztül Európába senki sem tud belépni anélkül, hogy ne tudnák, miért jött, milyen szándékai vannak. Így – bár százszázalékos biztonság nincs -, a lehető legnagyobb biztonságban vannak a magyar polgárok – tette hozzá a Fidesz politikusa.

A londoni merénylettel összefüggésben Szél Bernadett, a bizottság LMP-s tagja azt emelte ki, hogy a terrorista propaganda üldözése, annak szankcionálási lehetőségének megteremtése kulcskérdés lesz a jövőben. Mirkóczki Ádám (Jobbik) azt mondta: a potenciális terrorveszély Magyarországon és Közép-Kelet-Európában jóval kisebb, mint Nyugat-Európában, de nem lehet kizárni. Ugyanakkor kiemelte: a bizottság ülésén nem kaptak olyan információt, adatot, amely alapján Magyarországon is számítani kellene a londonihoz hasonló merényletre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik