Belföld

Fel akarta gyújtani az utasokat a váci állomáson – újabb részletek

Lecsukták a férfit, aki fel akarta gyújtani a váci állomáson várakozókat

Előzetes letartóztatásba került az a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy fel akarta gyújtani a váci vasútállomáson várakozókat. A kényszerintézkedés elrendeléséről kedden döntött az illetékes bíróság – tudtuk meg a rendőrségtől.

Sz. Lászlót egyébként szombaton késő este kapták el Erdőkertesen, állampolgári bejelentés alapján.

Ahogy arról beszámoltunk, a rendőrség múlt szerdán tett közzé felhívást, miszerint keresik a 38 éves Szobonya Lászlót. A gyanú szerint a férfi ugyanis hétfő este 22 óra körül a váci vasútállomás peronján  összeveszett a várakozókkal, és lelocsolta égésgyorsítóval a  ruhájukat. A folyadékból a földre is öntött, majd egy égő csikkel próbálta meggyújtani azt, de időközben a peronra ért a biztonsági őr, aki eloltotta a cigarettát. A férfi ezután előkapott egy kést, közben folyamatosan szitkozódott. A rendőrség szerint ölni akart. Távozóban a rendőrség szerint egy másik férfit késsel fenyegetett meg.

Az RTL Klub híradója ennek kapcsán arról számolt be, a biztonsági őr ugyan feltartóztatta és átadta a rendőröknek azt a férfit, de végül nem állították elő. Hogy miért, a rendőrség akkor nem közölte.

A keddi tájékoztatásban az áll, hogy

az akkor rendelkezésre álló adatok és a sértettek közreműködésének hiányában a körülmények tisztázása nem volt lehetséges, és nem álltak fent a rendőrségre előállított férfi őrizetbe vételének törvényes feltételei, ezért a nyomozók őt szabadon bocsátották.

Ám miután megkeresték és kihallgatták az érintetteket, már emberölés kísérlet elkövetésének gyanúja miatt folytatta tovább a nyomozás. A férfit viszont nem találták, így kiadták ellene a körözést.

Időközben a bíróság is kiadott egy közleményt, amelyben újabb részleteket árultak el. Eszerint először egy párt fenyegetett meg, azt üvöltötte neki, hogy

“felgyújtalak titeket ti mocskos cigányok”, és ezután öntötte le őket benzinnel.  Ezután ment oda egy másik emberhez, aki vonatra várt épp, őt is mocskos cigánynak nevezte és azt mondta neki, hogy megöli. Az utas elfutott előle, a támadó pedig üldözőbe vette. Ekkor érkezett a biztonsági őr.

A bíróság tájékoztatásából kiderül az is, hogy a férfit tavaly nyáron két év próbára bocsátották, ennek hatálya alatt követte el a fenti bűncselekményt, méghozzá különös kegyetlenséggel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik