Belföld

Kovács Zoltán abszurdnak tartja a kitoloncolt bangladesiek ügyében hozott strasbourgi döntést

Kovács Zoltán kormányszóvivő a Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában arról beszélt: abszurd eljárás végén marasztalta el Magyarországot két bangaldesi férfi ügyében az Emberi Jogok Európai bírósága a napokban.

Ennek az eljárásnak az abszurditását nem győzzük elégszer elmondani

– fogalmazott. Hangsúlyozta, hogy a pert indító szervezet egyike volt azoknak, amelyek az illegálisan nyugatra tartókat “arra biztatták, hogy szegjék meg a létező törvény, olyan emberi jogokról beszéltek, amelyek sehol nincsenek leírva nemzetközi szerződésben”.

Bizarrnak és hajmeresztőnek nevezve az előállt helyzetet

Kovács Zoltán azt hangsúlyozta, egyetlen nemzetközi szerződés sem rögzíti, hogy valakinek joga van szabadon megválasztani leendő lakhelyét vagy azt, hogy hol nyújtja be menedékkérelmét.

Mint mondta, rendszeres, hogy ilyen perekben civil szervezetek olyan szakvéleményekre hivatkoznak, amelyeket korábban maguk készítettek másnak, megjegyezve, hogy az ilyen perek végösszege akár 35-40 milliárd forint is lehet.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik