Belföld

Gyurcsány szerint el akarják foglalni a pártját

Őt magát pedig meg akarják ölni politikailag.

Gyurcsány Ferenc szerint el akarják foglalni a pártját, őt pedig „politikailag meg akarják ölni” – erről a Klubrádióban beszélt pénteken.

Orbán Viktor és Botka László szegedi megbeszélésére utalva kijelentette: szerinte az ellenzék vezetői nem parolázhatnak a magyar miniszterelnökkel anélkül, hogy nyilvánvalóvá tennék, nem lehet lekenyerezni őket azzal, hogy „hoztam Szegednek ötvenmilliárd forintot”. Azt is kifogásolta, hogy a hatvani kastélyeladásban szocialista képviselők álltak a kormány mellé.

A DK elnöke azt mondta, a nézeteltéréseket eddig csak a szocialistáknak tette szóvá, de most már a nyilvánosság elé áll velük, miután Molnár Gyula MSZP-elnök egy reggeli műsorban kijelentette: a cél, hogy szeptemberig elvegyenek a DK-tól 200 ezer szavazót. Ezt hadüzenetként értékeli.

Kitért arra is: bár két évvel ezelőtt azt mondta Botkának, hogy támogatni fogja, ha ő lesz a miniszterelnök-jelölt, most már más a helyzet, a szocialisták ugyanis azt szabják az együttműködés feltételéül, hogy mindenki az ő programjukat fogadja el.

A Gyurcsánnyal való együttműködésből egyébként Botka László sem kér: februárban azt mondta az egykori miniszterelnökre utalva, hogy „aki a választók szemébe hazudott, az tehertétel a baloldalnak, és érdemes visszavonulót fújnia”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik