Belföld

Jobban keresnek Orbánnál a budapesti olimpia felelősei

A lefújt budapesti olimpiai pályázatért felelős cég vezetői többet keresnek a miniszterelnöknél is. Mihók Attila vezérigazgató havonta 1,8 milliót visz haza.

Havi nettó 1 millió 795 ezer forintot keres a Budapest 2024 Zrt. vezérigazgatója, Mihók Attila – derült ki a társaságnak a 24.hu adatigénylésére adott válaszából.

Mihókról – aki előzőleg tizenöt évig dolgozott a svájci tulajdonú Ringer csoportnál, vezette a médiacég magyarországi leányvállalatát, majd a Mediaworks Zrt.-t is, illetve a Népszabadság Zrt. elnök-vezérigazgatója is volt – 2016 szeptemberében derült ki, hogy a budapesti olimpiai pályázatért felelős cég élére nevezik ki, a vállalatot október 15-én vette át. (Elődje Fekete Miklós, az olimpiai hatástanulmányt elkészítő PricewaterhouseCoopers tanácsadó cég korábbi hazai vezetője volt.)

Mihók így a majd fél évvel ezelőtti munkába állása óta csaknem 10 millió forintot keresett. Nagyjából 1,8 millió forintos nettó fizetésével (amelyhez 16 ezer forint cafeteria társul) a jól kereső állami-önkormányzati cégvezetők közé tartozik, megelőzi például a MÁV Start Zrt., a Szerencsejáték Zrt. vagy épp a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját. Többet keres Orbán Viktor miniszterelnöknél is, hiszen a kormányfő fizetése havi bruttó másfél millió forint.

Jobban keresnek Orbánnál a budapesti olimpia felelősei 1
Mihók Attila (fotó: MTI / Mohai Balázs)

Lapunk rákérdezett a Budapest 2024 zrt. igazgatóinak jövedelmére is. A vállalat öt igazgatót foglalkoztat:

  • Vajda László nemzetközi kapcsolatok igazgatót,
  • Grubánovits Gabriella pénzügyi és operatív igazgatót,
  • Rózsa Iván kommunikációs igazgatót,
  • Finta Sándor építészeti és várostervezési igazgatót és
  • Mizsér Attila sportigazgatót.

Az ő bérüket személyre bontva nem árulta el a Budapest 2024 Zrt., mondván, a vezetők keresetét az infotörvény alapján, illetve a személyiségi jogok védelme miatt csak összesítve kell közzétenni. A válaszból ugyanakkor kiderül, hogy az öt vezető állású munkavállaló bére fejenként nettó 1 millió 223 ezer és 1 millió 862 ezer forint között mozog, tehát van közöttük, aki a vezérigazgatónál is jobban keres, és mindegyikük jövedelme eléri a miniszterelnökét.

Mindez azt jelenti, hogy a Budapest 2024 Zrt. hat vezetője együtt havonta 8,5 és 10 millió forint közötti összeget vihet haza.

A február végén visszavont budapesti olimpiai pályázat elnöke, Fürjes Balázs – aki főállásban a kiemelt beruházásokért felelős kormánybiztos – a cég igazgatóságának elnökeként havonta nettó 238 ezer forintot, a nemrégiben az úszószövetség élére megválasztott Bienerth Gusztáv (aki addig turisztikai kormánybiztos volt) igazgatósági tagként nettó 170 ezer forintot kap a társaságtól. Ugyanennyire jogosult Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja is az igazgatóság tagjaként. Szintén 170 ezer forintot kap Bartha Csaba, a felügyelőbizottság elnöke (a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára), míg az fb-tagok nettó 102 ezer forintot visznek haza havonta.

Nem kaptunk választ azonban arra, hogy a cég irányítói havi jövedelmükön túl további díjazásban is részesültek-e, mivel az adatokat személyenként kértük, a cég már idézett véleménye szerint pedig az adatok bontása személyiségi jogokat sértene.

A Budapest 2024 Zrt. a pályázat visszavonása után, jelenleg is működik, de Fürjes Balázs korábban azt mondta, hogy előkészítik a részvénytársaság bezárását. A 2016 elején létrehozott, jelenleg 57 embert foglalkoztató cég két részvényese – fele-fele arányban – a Magyar Olimpiai Bizottság és a Fővárosi Önkormányzat.

A társaság működése nem éppen sikertörténet: közérdekű adatait több-kevesebb sikerrel titkolni igyekezte, kerülte a vitát a népszavazást támogatókkal, működése során pedig a felmérések szerint csökkent az olimpiarendezés támogatottsága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik