Belföld

Hangosak voltak a gyerekek, rájuk eresztette a medveölő kutyát

24.hu
24.hu

2017. 03. 23. 12:53

A Police.hu azt írja, hogy a debreceni rendőrök elfogtak egy embert, aki ráengedte a medveölő kutyáját a gyerekekre. A gyanúsítottat zavarta az utcán a gyerekek hangoskodása, ezért kutyáját elengedte a láncról. Az eb egy kisfiút megharapott. A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a nőt.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2017. március 22-én 14 óra 30 perc körül Hajdúsámsonban egy nő vitatkozott az utcán kerékpározó gyerekekkel, akik szerinte hangosan játszottak. Az asszonyt a zaj annyira zavarta, hogy a háza udvarán, láncon tartott kaukázusi juhász kutyájával kiment az utcára, majd az ebet elengedte a láncról. Az egyik kisfiú elszaladt, azonban a kutya utolérte és beleharapott a bal combjába, majd behúzta egy közeli bokorba. A nő ekkor odament és a kutyáját elhúzta a sértettől. A kisfiú riadtan hazaszaladt és elmondta a történteket édesapjának, aki bejelentést tett a rendőrségre. A helyszínre érkező rendőrök adatgyűjtést végeztek és azonosították a kutya gazdáját egy 40 éves debreceni nőt, akit bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a Debreceni Rendőrkapitányságra előállítottak. Sz. Szilárdné a nyomozóknak beismerő vallomást tett.

írja a Police.hu.

A mentőszolgálat munkatársai a 13 éves gyermeket kórházba vitték, az elsődleges orvosi vélemény szerint könnyű sérülést szenvedett. A Debreceni Rendőrkapitányság a gyanúsítottal szemben súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.